Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Tarján Tamás: A sötétségről való tudás (Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz)
nak menyétformája van. A hatósági különítményesek gúnyneve szürke gúnár, Elvira Spiridon szép berkenyemadár, a hegyivadászok Coca (!) kisasszony szerint hiú szarvasok. A teljes elállatiasodás a titokzatosan kétnevű Connie Illafeld/Cor- nelia Illarion alakjában teljesedik be: a hatósági kényszergyógykezelések következtében egész testét sűrű szőrzet borítja...” Ahogy Bodor is restelkedve tudatja Corneliáról: „A nevet, amely valaha egy buja tündéré volt, most mi tagadás, egy állat viselte.” Az emberalattiság, az állatiság a szorongás manifesztációjaként terjeszkedik, mégis vannak nyugodalmas, melengető, kedves, groteszkül vidám képei is az animalitásnak. Külön kérdés, hogy az állatszereplők jelenlétében Bodor miként ügyel arra, hogy ritka dialógusai, monológgá visszahúzódó kommentárjai sziszegjenek, csiviteljenek, hörögjenek, rikácsoljanak, bőgjenek, nyekkenjenek. Ugyanakkor az állatokkal a némaság (az emberi szó nemléte) is együtt lopakodik. Az állatok (és növények) körött jóságos és rémületes tud lenni a csönd. Az állatok (és növények) figyelnek bennünket. A Nádor Tamás készítette interjúban az író röviden megfogalmazta, hogy a Sinistra, mely „a szorongásról és a rezignációról szól”, „főként a diktatúrától” nyerte félelmetes tárgyát és légkörét. A politikumot, a társadalmi szorongatottsá- got elsődlegesnek, kizárólagosnak nem tekintő olvasó megérzi, hogy a diktatúra rész az egészben: sem a regény, sem a huszonöt-harminc éve íródó novellák nem csupán a közelmúltig létezett, 1989 decembere előtti Romániáról beszélnek rejtjelezetten. A szorongás nem is az emberi nem egyetemes sorsának féléséből ered. A tényleges értékek jövőbeni sorsát illetően Bodor „valamivel derűlátóbbnak” vallja magát. A szorongás és rezignáció a mindenkori egyes ember státusából, az ,,egyes”-ségből származik. Abból, amit az iker-ség nem felold, hanem súlyosbít. Az idegenségből. A talán legtöbbet emlegetett (vagy negyven soros) Bodor Adám-novellát, a Pri- kulicsok címűt tehát ajánlatos lehet úgy olvasni, hogy a két ijesztő, fura lény nevetséges rajtaütésében, a raportban azt a félelmet sejdítsük, amelyet a közép- kelet-európai ember negyven esztendőn át tanult. De másfelől és összetettebb értelemben — a groteszkig, a fájdalmas nevetségességig rugaszkodva — általában az érkezéstény dörömböl ránk. Az, hogy várunk - és végül nemhiába várunk — valamire, aminek kétségtelen létéről e „prikulicsok” tanúskodnak, hoznak hírt. Örökösen ott áll küszöbünkön a baj, s egyszer be is lép. A legtöbbet emlegetett modellnovella a névtelen néven nevezéssel (prikulics) vívta ki népszerűségét; azzal is. Valójában túlságosan hasonlít napjaink rémfilmjeire, amelyekben az űrből érkező kis tűfogú mindenevők esnek neki amerikai városkák sok véráldozat után mégiscsak sikerrel védekező ártatlan polgárainak. De Bodor — amikor nem kapcsolja ki a való életet a tanmeséből: legjobb elbeszélései tucatjaiban — ezt a , jönnek a prikulicsok” állapotot, félelmet mindenki másnál érzékletesebben íija le. A fülesbagoly kedves, „mesei” állat. Minerva baglya a tudás ősi jelképe. Általában a bagoly a sötété, az éjszakáé. A halálbagoly az elmúlásé. Bodor Ádám baglya a sötétségről tudó bagoly. Hely és idő: a strukturált káosz A Sinistra körzet locust fog a címbe. A terület roppant behatárolt és védett, noha bizonytalan kiterjedésű és szem elől vész. A novellák nem lokalizálhatok egyetlen helyre, bár táj (a Repedő-patak) vagy városrész (az Olajprés utca) itt is többször fölbukkan. Ám nem a földrajzi megnevezés, hanem a hangulati térképezés, a 87
