Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Isztray Botond: A közvetítés szelleme (Fejér Adám könyvéről)
lenítő-kifejező megértésnek valamiféle dolo- giasítható, külön elvet keressünk. Adva van hét a létezést leíró elemeknek egyfajta hálója, amelyben a lét problémája felmerül, amelyben a probléma elvéthető és oldható. A kérdezés problematikus terében van a nem-dologi, transzcendens lét, igazság; az egyéni ragaszkodás, a bonthatatlan- nak tűnő immanens individualitás; a végességbe vont egyéniesített léttapasztalat, és a meg-megűjuló kérdezés, s a kettősségeknek a válaszoló én számára feloldhatatlan ellentéte, összeegyeztethetetlensége; a közösségi karakterű, dolog-idegen, a dolgokra hatástalan csoda-történet; a létezésének oldhatatlan kettősségét elfogadó, a puszta individualitás értelmetlenségét belátó, és éppen ezért létezését a csoda-tapasztalás tradíciójához rendelő, azt szolgáló és a szolgálatban megigazuló egyén. E tulajdonképpen egyszerű képletben a probléma többféleképpen átélhető és elvéthető. Hangsúlyarányok tévesztése: a kérdezés túlsúlya (bábeli civilizáció - a tudás megragadhatóságának illúziója); a léttapasztalat egyoldalúsága (ázsiai létfelejtés: az egyéni üdv-birtoklás veszélye: a léthordozó én megölése); a nem reális lét, igazság beépítése a valóságba: személyes idealizmus; az igazság nem reális volta miatt, személyes képviseletének megtagadása: ideologikus materializmus, pragmatizmus, erőszak, halmazlét. Mindeme tévedésekkel szemben az az igazság, hogy az igazság megfoghatatlan. Az emberi létezés csupa szenvedés, szorongás, és nem hiteles, de éppen ezért a lét csodájának hordozója, kérdezettje és kérdezője. Szomjúságát, megigazulásának arányában, a túlnani forrás csillapítja. Nincs megváltás sem múlt, sem jövő időben; megváltás a véges-duális emberi lények közös, mindig jelen idejű, mindig esedékes megigazulásá- ban van. Erről szól Fejér Adóm könyve: A magyar kultúra helye és szerepe Közép- és Kelet-Eu- rópdban. A cím (sajnos) semmitmondó nehézkessége mutat rá a könyvet valóban elérő egyetlen, bár igen súlyos kritikára: nyelvének anti-poétikus nehézkességére. Ez véleményem szerint a szerzőnek önmagával szembeni következetlenségéből fakad (hiszen gondolkodása mélyen szó-ihletettsé- gű), ugyanis kérdéseit csak a nyugat-európai civilizációból átvett terminologikus nyelven meri feltenni, és az így feltett kérdéseket ütközteti eredendően magyar lét- és kultúrtapasztalatával, s így beszéde majdnem némaságba fullad. Igaz, ugyanezzel a problémával küzdött a filozófus Zalai Béla is, aki a rendszerek elkerülhetetlen kettősségét megértve, a rendszerfeletti után sóvárogva, Fejér Adóméival oly rokon gondolatokat írt le: „Nem a differenciák egysége a filozófiai idea önalkotósa, hanem az egységbe vont differenciákat megtörő differenciálatlan egység.” Vagy: ,,A rendszer intenzitásának fokozása (az ellentét kiélezése): ez az élmény a rendszer felettivel való közelségünk első biztosítéka: az elérhetetlen útja.” Látható, hogy Zalai Bélának, miként Fejér Adómnak, az idea statikusan avagy szubsztanciaként egyáltalán nem létezik, hanem végsősoron az intuíció történése. E történés egyszersmind az emberi létezés normája. A normateljesítésnek pedig nem akadálya, sokkal inkább feltétele az ember-én rendszereinek feloldhatatlan kettőssége. Fejér Adóm száméira azonban az idea-történés nem metafizikai-filozófiai folyamat, hanem a mindenkori tér-időt megszentelő hagyomány dinamikus történésformája, ami az én áldozatos-arisztokratikus, kikényszeríthetetlen, szabad odaadását igényli. Fejér Adóm metafizika ellenessége Sesz- tovéval rokon, aki így ír: „A metafizika a veszélyes élettapasztalat megkerülésének nagy művészete. Ezért a metafizikusok nevezhetők a par excellence pozitivistáknak. Nem minden tapasztalatot vetnek meg, ahogy azt állítják, csak a veszélyes tapasztalatot.” „Hogy szeressük a transzcendenst, azt is csak a színpadon szabad látnunk, vagy filozófusok könyveiben. Ezt nevezik idealizmusnak.” A könyv Goethéről, Tolsztojról és Kafkáról szóló eredeti elemzésekben mutatja be az újkori európai kultúrtörténet ünnepeit és kudarcait. S itt kap helyet az Ady Endréről szóló kiváló tanulmány, amelyben az annyiféle csúsztatással fölfelé buktatott poéta doctusokkal szemben - mint a magyar szellemiség prófétikus inkamócióját -, Adyt, az őt megillető első helyen látja, s művében az „elsőség jóságát” értelmezi. A magyarság - mondja Fejér Adám - az európai kultúravesztést elszenvedte, de az 89
