Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Tolnai Ottó: Gerle Margit kerámiaművészete
Tolnai Ottó Qerle Margit kerámiaművészete * mlékszem, amikor először jártam Gerle Margit kis kecskeméti műhelyében, ejgy szökőkutat égetett éppen. Egy szökólcút növényi, rovari ízeit pontosabban. Es én arra gondoltam: hát igen, a kerámiába eleve be van kalkulálva a víz simogatása. A simogatás mindenféleképpen. Ha nem szökőkutat csinál - szép dolog szökőkutat csinálni -, akkor mi vagyunk a víz, a talajvíz, az eső. Egyszer mint talajvíz nézzük tárlatát, másszor esőként. Mert Gerle Margit kerámiái akárha a földbe lennének elásva, vagy növényként, nyúzott állatként állnának az esőben. Földben vannak, akár valami régi-új kultikus tárgyak, de még puha agyagból, jóllehet hangjuk már az égetett cserépé. Puha harang, puha kürt, amit csigák lepnek, hogy némaságukkal felkínálják kis védtelen spiráljuk akusztikáját. Az is a simogatás része, hogy a kis csigák érintik a testüket. Azt mondjuk, egy falatnyi rózsaszín, élő husika az akusztikájuk. Ha nem kultikus tárgyak, akkor állatok, növények, egy fantasztikus zoológia, botanika lapjairól. Pontosabban, állandóan pontosítanék, noha a végső célom egy abszolút pontatlanság - ez Gerle Margit formája ugyanis, az állatok, növények belső teste, amikor még nem dőlt el, mi is lesz végleges formájuk, kaktusz-e avagy sün, harci vagy növényi kürt. Gerle Margit műtermében azt az érintést érzem, amit ha levélhez nyúltam volt gyermekkoromban, zöld levélhez vagy pödrődött szárazhoz, és pulzáló húst érintettem, levelibékát, szöcskét, pillangót. Mimikri, de nem tudni, hogy a béka avagy a levél mimikrije. Yourcenar az állatok, növények leikéről szóló „Ki tudja, az állatok lelke lefelé tá- vozik-e” című szép kis esszéje jut eszembe, az esszé két utalása. Az első az Eze- regyéjszakára vonatkozik, ahol arról szól a mese, hogy a föld és az állatok reszkettek, amikor az Isten az embert teremtette. Yuorcenar hozzáteszi, hogy mi sokkal jobban tudjuk, mint az arab mesemondó, mennyi okuk volt reszketni az új lénytől. Gerle Margit kerámiáinak, kerámia-lényeinek védtelenségében is ott van ez a kocsonyaszerű reszketés. A másik utalás a Prédikátorok Könyvére vonatkozik, arra a momentumra, amikor azt kérdi: „vajon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é, és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é”. A semmiségek, a semmis tárgyak, se-tárgyak kusztoszának szokták nevezni. Gerle Margit műhelyében mégis elszégyelltem magam, milyen nagyképű vagy, mondtam magamnak, amikor az árva kocsányokat, indákat, száradva kunkorodó semmis csumákat mint önálló, szuverén, majdhogynem monumentális lényeket láttam sorakozni. Csak akkor jelent meg előttem először mint külön probléma Dürer Uffi- ziben látható Madonna gyermekével című festményének körtéje, illetve hát a körte leszakított csumája a kisded kezében. Noha szerettem gyerekkoromban az aszalt szilva gyémántját, nagy lapos vesszőkosarakban a szárított almaszeletek illatát, sosem is vettem észre, sosem is szenteltem figyelmet a fák alatt maradt abszolút zsugorított gyümölcskoponyák borzalmának. Pedig hát az a fonnyadás, ráncosodás, zsugorítás még egy nagyobb félelem, fokozottabb reszketés nyomait, formáját mutatja. 77
