Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Albert Camus: Követeléseim az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez; A magyarok vére; Emlékezzenek reá (Előszó a Nagy Imre Kék Könyvhöz)

sodik az undor, hogy utálattal köpjünk erre az undorító komédiára, a senkikre, mert gyilkolással zsarolják ki, hogy komolyan vegyük őket, a mérhetetlen hazugságra, mert akaratlanul is eró'sbítjük, ha vitázunk vele és harcolunk ellene, a monstuózus rendszerre, mert végül is nevetségessé tette a szocializmust, megalázta a humanizmust és örök időkre - ez bizonyos - csömörrel töltött el bennünket, akár valami étel, aminek mártása valóban tűiig vérízű. Hát miért is bizonyítsunk? Tudja az egész világ, hogy Nagy Imre ártatlan, tudja ezt elsősorban Kádár, aki minisztere volt és esküvel fogadta: megkímélik életét. A Fehér Könyv szerzői maguk is érzik, mily balgatag a vádbeszédük és hogy a vádlottakat kínai vagy jugoszláv, de mindenesetre dialektikus okokból gyilkolták meg. Ezek a tisztafejűek nem irodalmi becsvágyból adták ki vaskos regényüket, hanem csupán illemtudásból, és mert az ember úgy mégsem mutatkozhat be egy társaságban, hogy naivan a névjegyére nyomtattatja: „gyilkos”. Voltaképpen a Fehér Könyv faragatlan és szertartásos magyarázkodás, ami senkit se ámít el. Minek hát szaván fognunk, vállalnunk a mérhetetlen fáradságot és megcáfolnunk olyan világ szemeláttára, amelynek a holdba való utazáson és hercegkisasszonyok férjhez adásán kívül alig akad egyéb gondja?

Először talán azért, mert nem hagyhatjuk mégse, hogy esztendőkön át egyhuzamban hazudjanak. Igaz, senki se hisz nekik, de az emberfia kényes egy teremtmény, könnyen fárad. Az ernyedtség és erőtlenség egy pillanatában valaki, bárhol a földgolyón, azt találja mondani: „Hátha?”És ebben a pillanatban az akasztottak másodszor is kivégeztetnének. A lankadás és feledés lassacskán a valóság látszatával vonná be a hazugság arcát, az emberek meggyőznék magukat, hogy szabadság csupán bitófák árnyékában fakadhat, csak a szolgaság tehet egyenlővé, és az ügyész tiszte, hogy meghatározza, mi a jó szocializmus. Ezért vált szükségessé a budapesti vádirattal szemben az igazság higgadt és szabatos leszögezése. Ez a könyv illő komolysággal és tárgyilagossággal igazítja helyre a vádirat minden egyes mondatát. Es ezzel, egy ponton legalább, útját állja a hazugság ragályának.

Be kell ismernünk azt is, hogy a „miért restellkednének” érve kétélű. Ha a világ gyávasága vagy béketűrése hozzájárult ahhoz, hogy a gyilkosok úgy érezzék: szabad kezet kaptak, a lehetetlent is meg kell kísértenünk, hogy az elkövetkezendő alkalommal kissé feszélyezettebben cselekedjenek. A magyar börtönök nem egy lakója a legrosszabbnak néz elébe, mindent, ami módunkban áll, el kell követnünk, hogy a hóhértól elvitassuk őket. Senki se hihesse, még csak halovány futó gyanúja se támadhasson, hogy Nagy Imre és társainak felakasztása helyesnek tekinthető. Visszataszító bűn volt, emlékezzenek rá még a legfeledékenyebbek is.

Iparkodjunk a valamennyiünket eltöltő undort konok szenvedély szolgálatába állítani. A magyar tragédiával szemben akkor is, most is bizonyos mértékben tehetetlenek voltunk és vagyunk. De nem teljesen. A befejezett tények elutasítása, a szív és elme riadója, az elhatározás, hogy a hazugságnak nem adunk polgárjogot, nem hagyjuk el az ártatlant, mégha meg is fojtották - ezek a megvalósítható cselekvés törvényei. Fogyatékosok bár, de mégis szükségesek, sőt szükségszerűek, mert felelnek a becstelennek, a történelminek mondott szükségszerűségnek. Igen, felelnek és szüntelenül felelni is fognak neki, szembeszállnak vele mindenkor, néha semlegesítik, végtére pediglen megsemmisítik és csaknem észrevétlenül haladásra ösztökélik az emberfiának igaz történetét. Ez a könyv tisztességgel adja elő a rég kivégzett ártatlanok védekezését, felelet tehát, és egyben megfelel a bennünk örökké élő követelésnek.

63