Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Tóth Klára: "A magyar film legnagyobb erény, hogy van"

Tóth Klára „A magyar film legnagyobb erénye, hogy van” ■M. «/ ég volt, de kezdjük mégis a végén. A februári filmszemle csúfondárosra sikeredett zárórendezvényénél, amelyen a néhány nap alatt mindvégig érezhető zavarodottság kézzelfoghatóvá vált. A vita, bár a hazai és külföldi meghívottak, a filmszakma jeles alkotói és az újságírók szép számmal megjelentek, egyszerű­en jópofáskodásba süllyedt, s mikor ez kínossá vált, abbamaradt. A résztvevők nem tudtak, vagy nem akartak egymásnak mit mondani? Báron György, a felkért referens mindössze annyit állapított meg, hogy „A ma­gyar film legnagyobb erénye egyelőre, hogy van”. S ez kétségtelen, hiszen valósá­gos csoda, hogy a legköltségesebb művészeti ág mennyiségileg gazdag termést pro­dukált. (Bár két esztendő minden rendű és rangú filmjét egy ötnapos rendezvény­be zsúfolni - hiszen szerepelt itt a néhány perces videofilmtől a négyrészes tele­víziós sorozatig minden - ez „érzéki csalódást” okozhat.) Valójában mindössze annyi történt, hogy sikerült kb. annyi játék- és dokumentumfilmet gyártani, mint az előző években. Ez a „mindössze” persze a megváltozott körülmények között na­gyon is jelentős teljesítmény, hiszen a volt szocialista országok filmgyártásának többsége, mint azt pl. a Berlini Filmfesztiválról való távolmaradásuk is bizonyítja, nem tudta zökkenőmentesem megoldani a filmgyártás átszervezését. Hogy nálunk mennyire sikerült az „átállás”, azt ma még korai lenne minősíteni. Hogy az állam egyelőre tovább is vállalta a filmgyártás szubvencionálását, hogy nem fűztek hiú ábrándokat a filmgyártás és forgalmazás azonnali privatizációjához, s hogy nem verték szét az alkotóműhelyeket - azt biztatónak lehet tekinteni. Miért mégis, hogy csak számolgatni szeretjük az elkészült filmeket, ha viszont minősítésre kerül a sor, maradunk a korábban megszokott dodonai zsargonoknál - „elszürkült”, „veszélyben van”, „kilábalóban van a válságból” - vagy hallgatunk „udvariasan, mint egy orgyilkos”? Próbáljunk meg hát „igent vagy nemet monda­ni” néhány hónap távlatából. Cenzúra és öncenzúra „Ha egy filmművészetnek van hitele a világ előtt, akkor van hitele az ország politikájának is” - nyilatkozta egy francia filmkritikus 1985-ben, az akkori játék­filmszemlén. Ez kulcsmondat, amennyiben betekintést nyújt abba a bonyolult összefüggésrendszerbe, amely az ún. szocialista kultúrpolitika és a filmgyártás kö­zött van. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom