Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Beke György: Vérvád a székelyek ellen
detlenség, bárminő elnyomással szemben. 1848-ban Háromszék a szabadság szigete maradt akkor is, mikor egész Erdély a császáriak uralma alá került. Petőfi nem véletlenül nevezte „drága gyöngynek” a székely katonák minden csepp vérét. A bukás után elsőnek a székely vidékeken ébredt meg újra a szabadság vágya, a Kossuth-emigráció ezt az országrészt látta legalkalmasabbnak a forradalom felélesztésére. Mack József volt komáromi tűzérfőparancsnok mozgalma itt talált tápot, az 1854-ben Marosvásárhelyen kivégzett székely vértanúk mozgalmában, illetve a háromszéki és csíki gerillaharcban. Elszigetelt lázongások kísérték a Székelyföldön a bukaresti pártdiktatúra egész időszakát. Három fiatal székely legény évekig tartó magánháborút folytatott a fel- sőháromszéki hegyekben a román állambiztonsági alakulatokkal. Az 1968-as köz- igazgatási területrendezés során Csíkszeredában szabályszerű népfelkelés kényszerítette ki a kormánytól Hargita és Kovászna megyék mai összetételét. Nehezen tűrte a székelység a Ceausescu-diktatúra fokozódó nemzeti és társadalmi nyomását. De csupán elkeseredett egyéni lázadásokra nyílt lehetőség. Két székely fiatal összeesküvése most vált ismertté, jó két esztendővel az 1989-es fordulat után. Sipos János Csíkajnádról és Bács József Csíkszentdomokosról 1984 tavaszán elhatározta, hogy megöli Ceausescut. Ferenczes István költő megrázó riportban mutatta be sorsukat az Erdélyi Napló ban. „De hát ez az egész szomorú, nyomorúságos élet, amit itt éltünk, Csíkszentdomokoson, s minden, ami körülvett, biztos, hogy csak fokozták elkeseredésemet. Az az igazság, én fel sem tudtam igazán mérni, hogy mire esküdtünk össze. Csak most tudom, most, a börtön után. János tudta, mert ő azelőtt sokat látott, én is láttam ezt-azt, láttam, mi vesz körül, mit csinálnak a magyarsággal, de csak a börtönben tudtam meg, mi a szenvedés”. így beszél Bács József, az egyik összeesküvő. A székely fiatalok egy Brassó környéki belügyi egységtől kézigránátokat és muníciót loptak. Az augusztus 23-i felvonuláson akartak végezni a diktátorral. Hat nappal előbb motorkerékpárral elindultak Bukarestbe. A brassói állomáson megpihentek, azt remélték, hogy a tömegben nem figyelnek fel rájuk. Csakhogy akkoriban a Székelyföldön és Brassóban állandóan razziáztak, mivel Sepsiszentgyörgyön, a megyei pártbizottság előtt valaki bombát helyezett el Mihai Viteazul havasalföldi román vajda szobra alá, a robbanás egy diákot megölt. Zavargások voltak a Szent Anna-tónál is. A két csíki fiatalt Brassóban elfogták. A bukaresti hadbíróság húsz esztendőre ítélte őket. A vád: a közvagyon megkárosítása. A tervezett merényletet nem sikerült rájuk bizonyítani. Akkor halált kapnak. A történelem fintora, hogy köztörvényes bűnözőként lévén nyilvántartva, 1989 decembere, a diktátor kivégzése után is börtönben maradtak még több mint két esztendeig, és a hatóság most sem forradalmároknak tekinti őket, hanem megfigyelés alatt tartandó tolvajoknak... Negyedszázad felgyűlt elkeseredése, indulatai a Székelyföldön és más erdélyi vidékeken 1989 decemberében, a hadsereg sortüzére, a bukaresti népmozgalomra adott válaszként, népítéletekben oldódott ki. Kudzsiron, ebben a Hunyad megyei iparvárosban, Karánsebesen, Dicsőszentmártonban rendőröket lincseltek meg. Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Galambfalván, Székelykeresztúron, Zetelakán, Oroszfaluban rendőrök, államvédelmisek, helyi termelőszövetkezeti vezetők estek áldozatul. Heten. Négy román és három magyar: Dumitru Coman 52 éves belügyes tiszt, Székely Gábor 37 éves belügyes altiszt, Ferencz Imre 37 éves belügyes altiszt, Gabi Danila 27 éves csendőr, Liviu-Teofil Cheuchisan 45 éves csendőr altiszt, Sándor Samu 50 éves téeszelnök, Aurel Agache 43 éves rendőrtiszt. Ez is igazolhatná, hogy ama első pillanatokban a népítéleteknek egyáltalán nem volt nemzetiségi jellegük. Miként a katonai sortüzek előtt Temesvárott, Kolozsvá14
