Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Beke György: Vérvád a székelyek ellen
rótt, Nagyszebenben és másutt egyképpen estek el románok, magyarok, németek. Az utcára szólított tömeg azokkal a hatósági emberekkel akart leszámolni, akik a hatalom közvetlen képviselőiként évtizedeken át elviselhetetlenné tették az életét. Meggyilkolták vagy elverték a civil ruhába bújt, menekülni próbáló rendőrtiszteket, de a Székelyföldén sehol sem esett bántódása egyetlen román katonatisztnek vagy katonának, akik egyenruhában, messziről felismerhetően jártak - keltek az utcákon. Pedig a hadsereg ellen is fordulhatott volna a népharag, éppen az oktalan lövöldözések miatt. Sepsiszentgyörgyön az állomás közelében levő kaszárnyából rommá lőtték a szemközti tömbházakat, mivel - úgymond - „terroristák” tüzeltek onnan a katonákra. Ez a „terroristafóbia” napokon át uralta Romániát, de az eseményeket „a helyszínről” közvetítő bukaresti televízió egyetlen terroristát sem tudott bemutatni. Sepsiszentgyörgy háztömbjeiben szerencsétlen kisemberek, munkások, tisztviselők éltek - köztük nem egy román család -, akiknek mindene odaveszett az értelmetlen lövöldözésben. Anekdotikus történetet őriz az emlékezet arról, hogy december 21-én és a következő napokban nem a nemzetiség számított, hanem az emberi magatartás. Ko- vászna megye első párttitkára egy Rab István nevű, Brassó megyéből való csángómagyar származású aktivista volt. Eredetileg tanító, aki Kézdivásárhelyen végezte el a képzőt, aztán hamarosan bekerült a pártapparátusba. Brassóban szolgálta a diktatúrát - talán egyetlen magyarként az egész apparátusban -, mégpedig olyan hűségesen, hogy Hargita megye propagandatitkárává léptették elő. Szerepet játszhatott ebben nyílt renegálása is. A román feleség még nem okvetlenül jelentette volna nemzetisége, szülei megtagadását, de Rab István szándékosan „ősdák” keresztneveket adott gyermekeinek, otthonában csak a román szó járta. Székelyföldi párttitkár korában is. 0 lett Háromszék utolsó párttitkára, akkor már egyedüli magyar nevű megyei pártvezető egész Romániában. (Hargitát is odahelyezett román aktivista irányította.) Személyesen ismerem, mindig magyarul szóltam hozzá, és így is válaszolt. De „hivatalosan” egy szót sem ejtett volna ki megtagadott anyanyelvén. A lázadás óráiban Sepsiszentgyörgy lakossága a megyei pártbizottság elé vonult. Az erkélyen megjelent a vezetőség, élén Rab Istvánnal. A tömeg távozásukat követelte. Ekkor Rab István kétségbeesésében „fellázadt” sorsa ellen. „Elvtársak, hallgassanak végig” - kezdte magyarul. Első magyar szavak voltak az ajkán nyilvánosan. A tömeg megdöbbent. Majd kiáltások harsantak: „Hagyja a magyar beszédet! Beszéljen csak románul, ahogy eddig. De takarodjon azonnal!” Mire a megyei vezetőség tagjai mind egy szálig, titokzatos hátsó ajtón át elmenekültek az épületből. Erről az ajtóról csak ők tudtak... Valóságos dicsfénybe emelt később a román sajtó egy rendőrtisztet, akit Kézdi- vásárhely népe meglincselt. Aurel Agache ama rendőrök közül való volt, akiket a székelyek móresre tanítása végett helyeztek Kovászna megyébe. Nyílt titok lett, hogy a lakosság magyar etnikai egységének fellazítására idetelepített ókirályságbeli románok mellett (akik külön pénzjutalomban részesültek gyarmatosító tevékenységükért) a legkegyetlenebb rendőrtiszteket és államvédelmis nyomozókat hozták a Székelyföldre. Minden falusi őrsre került egy-egy hivatásos verőlegény. Ezek szabadon garázdálkodhattak, akár gyilkolhattak is, semmi bajuk nem lett. A sepsiszentgyörgyi szoborrobbantási kísérlet után, a nyolcvanas évek elején kicserélték Kovászna megye államvédelmis tisztikarának jó részét. Addig magyarok is szolgáltak a szentgyörgyi ávón, köztük egy háromszéki születésű, a Székely Mi- kó Kollégium volt diákja - egyébként a vértanú Aulich tábornok oldalági leszármazottja -, akiről közismert volt, hogy tompítani igyekezett a felülről jövő roppant nyomást, százakat mentett ki a nyomozók kezéből. A robbantási kísérlet után azonnal leváltották, nyugdíjba küldték. Háromszéken akkoriban feltételezték, 15
