Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Tornai József: „Hány fényes lélek tépte el magát”
pikus!) képet magunk elé képzelnünk, amelyben az országot méltóságteljes, értelmes individuumok töltik meg, akik igyekeznek egyediségük zártságából a többiek felé kilépni. Csak kifejlődött egyének, személyiségek között lehetséges az a kötés, amely egy modem előítéletek nélküli nemzet alapja lehet. Különben megint fenyeget a homogén nemzet-állam veszélye. Elfelejtkezünk a különféle velünk-élő ki- sebb-nagyobb népcsoportokról, nyelvi és kulturális vagy vallási különbségekről, s elfogultan, egyoldalúan követeljük a szomszédainkban nehéz viszonyokra kényszerült magyarok autonómiáját. Az emberi lénynek nem a nemzeti érzés vagy öntudat a belső lényege, ahogy ezt manapság némelykor hallani. Az ember belső lényege az a kétfelé való nyitottság és keresés, amelyet én kettős látásnak nevezek. A konkrét valóságosnak, földinek, és a fölfoghatatlannak, a metafizikainak, az éginek az egyensúlya a tudatos és a tudatalatti Én-ben. Ez az Én „szeretné magát megmutatni” testvériségben, barátságban, szerelemben, vallási, etnikai, nemzeti nagyközösségben. Gyakran láthatjuk, hogy a vallási meghatározottság is megelőzheti a nemzeti kereteket, s olyan esetekben is, amikor nem előzi meg, erősen körülrajzolja annak arculatát. Vigyáznunk kell, ha a nemzetet mint valami legfölső mennyországot akarjuk elképzelni, ahol mindenki egyformán üdvözül. A nemzet éppenséggel a különbségeket, származásokat, világszemléleteket, nyelvjárásokat és égtájakat finoman elismerő, de föl nem oldó történelmi-szellemi egység, és nem mindent egybe-mosó massza. A nemzetben ugyanúgy megvannak az állandó mint a hirtelen és szükségszerűen változó elemek. A modern nemzetnek ez a rugalmas helyzet-fölismerő képessége az, ami ma belőlünk és talán gondolkodásmódunkból is legjobban hiányzik. Pedig az a Németh László-i „minőségi forradalom”, a minőségi nemzet-kép éppen ezzel a kategorikus igénnyel akart villámcsapásszerűen bevilágítani a csomorká- nyizmustól is kemény tatárkoponyákba. Ha a magyar fejekben nem lesz a politikai eszmélkedés mércéje az, ami a francia forradalom óta a nyugati társadalmakban a népképviseleti, többpárti és jogi fejlődésben végbement, soha nem leszünk korszerű nemzet, de netán még olyan nép sem, amely fönn tud maradni a versengő nációk karéjában, „mint bármifajta gyom”. * * * Az álmítosz nélkül. Új helyzetben találom magam: nem nézek fölfelé, hamis istenség hamis oltárára. Nem kérdezem: mit szólnak ott ahhoz amit gondolok vagy leírok. Ez fölfelé-pillogás a reflexeimmel is rákényszerített a meggondolásra. Nem lehetett kikapcsolni az idegekből - és a lelkiismeretből - ellenzéki eltökéltséggel sem. A kommunista álmítosznak nagy volt a - nem a fénye - hanem az árnyéka. Ma erre se szükség, se mód nincs. Úgy gondolkodhatok, álmodozhatok és írhatok, mint a vadember, aki magát tartja el a síkságon vagy az őserdőben. Az ő istene sem szól bele, hogyan vadásszon. * * * A házasságról és a szerelemről. Végül is egyetlen gyökeres megoldás volna: teljesen megszüntetni a házasságkötést, fölszámolva ezzel azt a hiedelmet is, hogy ez az intézmény a szerelem betetőzése. S ha már nem az, legalább a megőrzője. Nő és férfi tartós szolidaritása és szeretete, s amit ez lehetővé tesz. A család fönnmaradna házasság nélkül is. Ezt ma már az ún. élettársi együttélések rendkívül elterjedt népszerűsége szépen tanúsítja. S ha nincs házasság, nincs házasságtörés, ha nincsenek legális kapcsolatok, nincsenek illegális viszonyok sem. Férj vagy fe64
