Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Tornai József: „Hány fényes lélek tépte el magát”
látjuk: kell, nagyon kell végül a halál. Az élet mint sok ismeretiem! egyenlet mered ránk az iskolai tábláról - hiába igyekszünk megoldani. Ijedt diákok: bámulunk csak rá, krétával a kezünkben... S akkor valamilyen ismeretlen kéz egyszerűen tisztára törli a táblát. Csakhogy az életösztön erősebb mindennél. Nincs rettenetesebb annál a pániknál, amit a halálfélelem olt belénk. S élni vagy meghalni: - mint az égő ház tizedik emeletén őrjöngő - nem tudunk igazán választani. Buddha ezért akarja minden erővel kiölni belőlünk ezt az életszomjat. Nem ismer más rosszat, csak ezt, mely a többi vágy fészke, s szenvedéseinket okozza. Ha igaza van, ez azt jelenti: az emberi egzisztenciát általában is meg kell szüntetni. Nem tudom igaza van-e. A válasz fölülmúlja képességeimet, s talán illetékességemet is. Buddha következetessége azonban lefegyverez: ő legalább ki akarja menteni ismeretlen értelmű és célú, szent és kárhozott lényünket a szenvedéseknek és gyönyörűségeknek abból a viharából, melyet időnek vagy történelemnek neveznek. Végérvényes és gyökeres megoldást ajánl: visszanövést a Semmibe, ahonnan az egész emberi nem kiszakadt. * * * A partizán tragédiája? Kamondy László jár eszemben: 1956 után ő sem tudott talpra állni. Amilyen kemény, sűrített elbeszéléseket írt a Rákosi-féle terror-gépezet működésével szemben - olyan rosszakat, miután a dolgok némileg jobbra fordultak. S most egész sor értelmiségit és írót látok: nem találják a helyüket, rosszul lépnek, belemerevednek korábbi magatartásukba. Megint a partizán tragédiája, aki csak valaki ellen képes küzdeni, a győzelem talaját-vesztett, pitty- pang-emberré teszi? Vagy mindegyikünknek megvan a nagy időszaka, amire rendeltetett, s a következő szellemi-történelmi pillanatban már másoknak kell szín- relépniük? Ahogyan a „nagy” Vörösmarty sem felelhetett meg a forradalmár-költő halálba-vezető szerepének: azt már a jakobinus Petőfinek szánta a váltott-lovak- kal száguldó idő? Kitűnő agyak és jellemek vallják be magukról, hogy „agyonvert emberek” lettek. S akik nem vallják be, azoknak is érezni a hallgatásán, hogy nem képesek jelen lenni, most, amikor pedig újabb csapdákat állít a gonosz századvég? S mit tegyenek, akik látják ezeket a bukdácsoló kortársakat, barátokat, s nem mondhatnak nekik egy-két gyógyító szót, mert talán maguk is betegek? * * * A megszabadított Prométheusz. A leláncolt Prométheusz történeténél (a múlt) csak a megszabadult Prométheusz (a jövő, a XXI. sz.) lesz iszonyatosabb és pusz- títóbb dráma. A szabadság ideje abszurdabb, mint a kiszolgáltatottságé. * * * Isten, a nagy komplementer. Aki eljutott a teremtés és pusztítás végtelen lüktetésének víziójáig, jó brahmanista módjára azt gondolhatja: megértettem amit az indiai filozófiában Shiva kettős természete jelent. Pedig ez a kettősség csak az anyagi-fizikai felszín. A valódi kettősség szellemi és metafizikai: egyedinek és egyetemesnek egymást-föltételező, egymást-kiegészítő váltakozása, amely magába foglalja a teremtést, de egyúttal ki is zárja azt, hiszen Brahmában, Atmanban mind a kettő jelen van. Ilyen formán az istent mint az individuálisnak és univerzálisnak a komplementaritását foghatjuk föl. így talán kicsit megvilágosodhat számunkra, hogy lehet egyszerre benne minden dologban, eseményben, törvényben és műben, s hogyan állhat tökéletesen kí62
