Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Tornai József: „Hány fényes lélek tépte el magát”

jó volna, de ugyanúgy annak a kontrasztja is, ami végleg rossz volna. A nagy el­lentétpárok (fóld-ég, szép-csúf, pozitív-negatív stb.) közül is a legfontosabb szá­momra az individuálisnak és az univerzálisnak a szembenállása. Melyik van iga­zán? Melyik elsődlegesebb? Vagy egyik sincs: mindegyik agyrém? De akkor az egész lét az, s ebben az esetben is az a kérdés: kinek az agyréméről beszélek? ífc í{: Az egység misztériuma. A konkrét különbözés, az individualitás valósága miatt a lények-dolgok egysége csak misztikus lehet: vagyis érthetetlen, folfoghatatlan, transzcendens tünemény. Ezért, hogy a szerelem-szexualitás is akkor teljes, ha misztériummá tud válni. Különben a fölszínen marad. * * * Amit szeretünk, szomorúságot okoz. Buddha azt mondja: „Amit szeretünk, szo­morúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz.” És én szerettem nyú­lánk, magas termetét, szerettem, ahogy sietett felém a városi tömegben, szerettem a hátát, mert még nem láttam annál soha szebbet, és szerettem a vállát, amely a nőiesnél kicsit erősebb volt; szerettem a hátát és ezeket a vállakat megcsókolni, és a nyakát is szerettem, és a halántékát, s a homlokát a haja alatti árnyékban, és a haját is, de arra már kevés a szó, mert a haja olyan fekete, sűrű és hatalmas őserdő volt, édenkert, ahol Adám és Éva boldogan járt-aludt - s ahonnan kiűzetett. * * * Kelet és nyugat között. Egy nagy tévedés áldozatai voltunk (vagyunk?). Tudtuk, hogy a kommunizmus elmebetegek birodalma, s azt hittük, mi többiek nem va­gyunk őrültek. S most kiderül: mi is azok vagyunk. Ráadásul tény: a keleti rend­szert meg lehetett dönteni, a nyugatit nem. Az alulról fejlődött olyanná, amilyen, s így fogja sírba vinni az egész emberiséget. Bár sokan azt mondhatnák: a nyugati rendszer sajátmaga korrigálója. Most azonban, azt hiszem, nem javíthatja magát tovább, mert az emberi egzisztencia ellentmondásába ütközik bele. * * * Nácizmus és sztálinizmus. A nácizmus és a sztálinizmus végső állomása annak az európai folyamatnak, melyet szekularizációnak nevezünk, s amelynek az volt a lényege, hogy az ember a földön is üdvözülhet. A kommunizmus bukásával va­lójában az bizonyosodott be, hogy a szekularizáció rombolásba visz: az ember me­rőben rossz irányba fordul, s nem az üdvösséget, hanem a poklot találja meg. Isten helyett az ördögöt. A következtetés: kettős természetünknek megfelelően, földi és égi megváltásra kell építenünk civilizációnkat és kultúránkat. Újra rá kell ébred­nünk (mint Baudelaire az Áldás c. verse utolsó strófájában), hogy a végső reali­tással való egységünk nélkül beteg férgek maradunk: Mert nem lesz semmi más csak tiszta fényű egység, az ős, szent sugarak tüzéből bontva ki, melynek földi szemek, bármily csillogva lessék, csupán homályos és siralmas tükrei. Hogy ez a tény mennyire állhatja ki az amerikanizmus ostromát, amelynek ez­után leszünk (de már vagyunk is!) kiszemelt kísérleti állatai, nehéz előre látni. Hi­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom