Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Tornai József: „Hány fényes lélek tépte el magát”
Látni valakit, valamit. Csak akkor értjük meg, mit jelent látni valakit, valamit, amikor nem találjuk; amikor hosszú ideig vagy soha nem láthatjuk a kívánt személyt, tájat, dolgot. Akkor kiderül: nem is olyan magától értetődő, hogy a szemünkkel megtalálhatjuk, amit szeretünk. Kiderül, hogy a látás mindennapi rutinja mögött kincsek rejtőznek, melyeket nem becsülünk meg, mert azt hisszük: végtelen számban állnak rendelkezésünkre. De mikor minden vagyonúnknak végére érve, üres szemmel bámulunk valahova, mert azt nem kapjuk már meg, amit annyira megszoktunk, hogy azt hittük, a mienk véglegesen és közönségesen, megtudjuk, hogy a látás minden pillanata ajándék, csoda, amit semmiféle képzelődés nem pótolhat a maga kimeríthetetlen konkrétságában és gazdagságában. * * * Sziszüfosz köve. Én a kommunizmustól megszabadulva se felejtettem el az egzisztencializmus fölfedezését: az ember szabadságra ítélt, abszurd lény, akinek nincs célja, ha csak maga nem talál ilyesmit. Ezért kell azt a bizonyos követ élete végéig fölfelé görgetnie. Illyés szerint azért érdemes makacsul kitartanunk, mert egyszer csak fönnmarad a kő. Pedig az az igazság: aki ebben a hitben tolja föl a követ a hegyre, annak fogalma sincs az emberi lét drámájáról. Költőnk gondolata jól mutatja a „minden- áron-optimista-tartás” puszta retorikusságát. A Sziszüfösz-mítosz lényege éppen az a gondolat, hogy a sors van, hogy sorsunk kikerülhetetlen mélység. S hogy legföljebb arról lehet szó: megpróbáljuk elviselni ezt a kiszabott sorsot. Mert fölismerjük végzetként a végzetet. * * * A meg-nem-születettek boldogsága. Egyre jobban örülök, hogy az a három-négy gyerek, akiket szerelmeim megszülhettek volna, ha beleegyezem, nem jöttek világra. Buddhának van igaza, az egyetlennek a vallásalapítók közül, ő az egész emberi létet meg akarja szüntetni a nagy kerék megállításával: az élet-szomjat radikálisan kioltva. O a legpesszimistább, s egyúttal a legoptimistább. Azt viszont aligha hiszem, hogy az emberi nem saját kudarcát belátva, önként tűnik el a földgolyóról. Majd a körülmények végeznek a mi szerencsétlen, rosszulsikerült homo sapiensünkkel. * * * Hatvan után, halál előtt. Kerestem a szót. Most megvan. Ez már csak utó-élet. * * * Az „istentelen frigy”. „Istentelen frigy van közötted, Ész és rossz akarat.” - Vörösmarty fölfedezi a racionális és az irracionális ontológiai tényét. Az egyoldalú racionalizmus azzal is eltorzította a létről alkotott képünket, hogy teljesen kizárta az irracionálisát, mint a gondolkodás hibáját. Pedig az irracionális létezik, a létben nemcsak harmónia van, de ellentmondás is, amit emberi nyelven jónak és rossznak nevezünk. S ha nem is ezek a leghelyesebb ontológiai kategóriák, azt végre tudomásul kell vennünk, hogy az építő és pusztító erők váltakozó jelenléte nem az ember megromlott állapotából származik. Az ember természete inkább csak olyan, mint a mindenség, illetve a lét, amelyben a metafizikai kettősség egyszerűen - de föl nem foghatóan! - adva van. Ezért nem hihetünk már végleges megoldásban, bármennyire szeretnénk: a társadalomban, a történelemben, a morálban, a kultúrában, a civilizációban mindig föltör annak az ellentéte, ami 56
