Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Tornai József: „Hány fényes lélek tépte el magát”
szabadjára engedve pusztít, gyilkol, fölfedve azt az ősi tébolyodottságot, amely eredendően ott fortyog a zsigereinkben. * * * A kettős látás. Az események, tettek, vágyak vagy célok rendkívüli konkrétsága, s egyúttal teljes agyrémszerűsége, hiábavalósága. Igazában az a kérdés, melyik a realitás: az a földi, hétköznapi beágyazottság, ahogyan minden percünkben meg kell tennünk, el kell szenvednünk valamit vagy pedig az, hogy ez az egész lázálom, nem valóság és nem is vezet sehova, mert semmiféle magasabbrendű értelmet nem adhatunk neki, ha nem akarunk csalódni. A lét - abban a pillanatban, amint kiemeljük fejünket a megszokott, s természetesnek tartott célok és szükségletek világából - tökéletesen üres lapként mered elénk. * * * Minden megismerés isten megismerése. Az ember metafizikai lényege, hogy megismerő lény. Minden megismerés isten megismerése, de mivel isten megismerhe- tetlen szöveg, minden csupán ennek a fordítása, s mint ilyen: sose lehet tökéletes, legföljebb jó vagy mégjobb, azaz végtelen menetű megközelítése az Abszolút Valóságnak. Ezt a hosszú utat nevezzük odaadásnak vagy szeretetnek. * * * Ki lehet még itt józan? Egy olyan korban, amikor mindenki teljesen őrült módjára viselkedik és cselekszik, engem folyton arra ösztökélt valamilyen belső erő, hogy őrizzem meg józanságomat. De lassan be kell vallanom magamnak és a világnak: már én sem vagyok az. * * * Megvetni vagy sajnálni? Megvetni vagy sajnálni az emberiséget, saját fajtámat? Megvetni is, sajnálni is, mert azon nincs mit csodálkozni, hogy a horda-korszak és a törzsi életmód százezer évei után még mindig gyilkolt és éhezett. De hogy a „városok forradalma” óta eltelt nyolcezer év alatt se tudta megszüntetni a háborút meg a mészárlást, azon már nem lehet csak úgy átsiklani. Az már rákényszerít arra a következtetésre, hogy ez az értelmi képességekkel is fölruházott faj, úgy látszik, megállt a vadság fokán, és láthatólag már soha nem tud kikeveredni pusztító ösztöneinek, az amoralitás hatalmának köréből. Kimondhatjuk, hogy csődbejutott lény. Történelme ezért lett értelmetlen, hiszen az nem jutatta el az ésszerűség és a jóság állapotába. * * * A nyakkendő mint a fanatizmus szimbóluma. Ebben az ún. nyitott társadalomban megjelenik a nyakkendő, mint a legsötétebb fanatizmus szimbóluma. Természetesen a rend, a jóízlés, a civilizált világhoz tartozás jelképeként. Valójában megint arról van szó, hogy a külső, a semmi, le akarja gyűrni a belsőt, a valamit, a tartalmasságot, hangyatársadalommá torzítva az együttélőket, mintha a bármiféle különbözés életveszélyt jelentene számára. Megint: a különbözés és egység föl- oldhatatlan problémája! Ha nem lehet az eltéréseket a valóságban megszüntetni - mert az metafizikailag adva van - töröljük el legalább a viselkedés-öltözködés jelzés-szintjén. A mi urunk a mintha. * * * 55
