Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Vekerdi László: Szegények népe

tájékoztatás. Mert a tájékoztatás legalább annyira szól magának a tájékoztatónak, mint a tájékoztatottaknak: megerősíti a tájékoztatót a meggyőződésében, hogy jó csillagra mutat és jó irányt követ. Még akkor is, ha az értesülések jó része mást sugall. Mert az intenzív tájékoztatás nem engedi érvényesülni az értesüléseket. Nyomban elhelyezi az „információkat” saját rendszerében, nyomban tényékké dolgozza fel. A tények: kedvenc tévedéseink mindenféle kételytől megóvott formái. Éppen ezért annyira „makacs dolgok”. Németh gondolkozói nagyságát mutatja, hogy hatalmas életművében sohasem hivatkozik tényekre.

Az esszét a nyilvános tanulás műfajának tekintem - szólt a Tanú híres definíciója, a , jó pap holtig tanul” irodalmi megfelelőjeként. Talán épp ez a , jó pap” lehetett az a „elére”, akinek az eltűntét siratta nevezetes pamflettjében Julien Benda, talán épp a tanulást elhagyva váltak az egykori jó papokból áruló írástudók? Nem kell tán mondani, hogy a holtig tanuló papok régen is ritkák lehettek, éppen ezért emeli ki a sok tanulni képtelen pap közül a közmondás a holtig tanulással a jókat. De ma valahogy a tanulás életkori tulajdonsággá specializálódott, húszegynéhány éven túl egyszerűen nem illik tanulni, főleg nem politikusoknak és írástudóknak, főleg nem a saját hibáikból. Pláne ha a politikus egyben írástudó is! Iszonyiíra dagadt emberi méltóságában még azt is elfelejti, amit már megtanult; például értelmesen, magyarul beszélni. Cikomyás, jelzőtolulásos körmondatok gomolyognak az elektronikus újságírás hullámain és a nyomtatott sajtó hasábjain; már egy egyszerű hír is prédikáció formáját és méreteit ölti, és ebben a neobarokk lebegésben kövérkés kivénhedt puttókként gesztikulálnak közéletünk tiszteletreméltó szereplői, a huszonévesektől az aggastyánokig. Stílus tekintetében igencsak hasonló mondjuk Orbán Viktor és Kéry Kálmán harciassága, Deutsch Tamás és Csurka István önmegvalósítása, Tamás Gáspár Miklós és Szabad György fölényessége, Kónya Imre és Torgyán József rabulisztikája, Antall József és Göncz Árpád küldetéstudata, Sós Károly Attila és Szabó Iván restrikcionizmusa, Kulin Ferenc és Haraszti Miklós dogmatizmusa. Nem igen érthető hát, hogy miért küzdenek egymással körömszakadtáig? De még állandó veszekedéseik se okoznának tán nagyobb bajt, sőt még inkább élénkítően hatnának, ha nem lenne az ország ilyen nagy bajban. Ha a baj nem lenne ekkora, a jelenlegi politikai és gazdasági vezetés valószínűleg jól megbirkózna vele. Semmivel nem rosszabbak ők bármelyik nyugati állam vezető elitjénél. Nekik nem kell különösebben igyekezni „felzárkózni”, vélük Nyugat partnerként tárgyalhat és tárgyal is. Csakhogy ők nem az ország; épp oly kevéssé, mint a Kádár-korszak vagy a Horthy-korszak vezető elitje. Ok, s vélük az ország tíz-húsz százaléka valószínűleg még ebben az évszázadban eléri a legteljesebb nyugati életszínvonalat, ha ugyan máris el nem érték. Mi többiek azonban változó mértékben elszegényedünk, illetve szegények maradunk. Lehet ezt szépíteni nemzeti vagy liberális flastromokkal, de ez a folyamat valószínűleg elkerülhetetlen. Semmilyen kormány, semmiféle politikai és gazdasági vezetés nem tudná kivédeni. Márcsak azért se, mert integrálódásunk a mai szuperkapitalista világgazdaságba éppen ezáltal válik lehetségessé: nekünk a szegény rokon szerepét szánták benne. A szuperkapitalista világgazdaság dinamikus fejlődéséhez valószínűleg ugyanúgy szükségesek a nagy regionális gazdagság-különbségek, mint a klasszikus tőkés impériumokéhoz. És ugyanúgy a gazdag helyi elit hivatott stabilizálni a honi nyomort, mint akkor. (Épp ezért volt eleve naivitás valamiféle új Marshall-segélyben vagy akárcsak adósságelengedésben reménykedni: adósságot Újharpagonék csak abban az esetben engednek el, ha már elegendően nagy a nyomor. Aminél még mindig jobb fizetni.) De mégis van különbség a klasszikus meg az újkapitalizmus között. Ma a gazdag helyi elit sokkal nagyobb, akár a lakosság húsz-harminc százaléka is lehet. És a többieknek se föltétlenül muszáj nyo51