Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8. szám - Tóth Pál Péter: Magyar szociográfia a Vajdaságban (1918-1941)

egyetlen szinten sem tudta az iskoláztatásnak azt a hagyományát megteremteni, amit Erdélyben és Felvidéken biztosítani tudtak. Feltételezhetően ennek is szere­pe volt abban, hogy e térség értelmisége kisebb helyi kötődéssel, hagyománnyal rendelkezett. A fentiek következtében nem könnyű a Kalangyában és a. Hídban megjelent szo­ciográfiai írások kiválasztása. Ugyanis a vizsgálat körébe eső írások közös jelleg­zetessége, hogy ezeket, vagy ezek nagyrészét történeti, ezen belül társadalomtör­téneti, politikatörténeti, részben helytörténeti, illetve demográfiai, gazdasági, földrajzi vagy néprajzi jellegű írásoknak (dokumentumoknak) is minősíthetjük. Ennek következtében nem egyszerű ezeket a közleményeket egyértelműen a tény­feltáró irodalom közé sorolni. E közlemények ugyanis sokkal inkább a magára ha­gyatottságból kitömi akaró, e tájban élő magyarság múltját és új jelenét dokumen­táló (esetenként nem is túlságosan jól megírt) dolgozatok, mint irodalmi szociog­ráfiák. Nem lehet tehát ezeket a közleményeket kiforrott, tudatosan vállalt ku­tatómunkára támaszkodó, szociológiai hitelességű, a leírás, a beszámolás szintje fölé emelkedő, a múlt vagy a jelenbeli valóságfeltárás igényével készült, a feltárt adatokon túl valami általánosabbat is megláttatni szándékozó írásoknak nevezni. Sokkal inkább az adott állapotot leíró, rögzítő, dokumentáló írások ezek, mint iro­dalmi értékű szociográfiai művek. A vizsgálat alapján azonban joggal megállapít­ható, hogy folyóiratokban a gyökértelenséggel, az idegen minták átvételével szem­ben megjelent hosszabb-rövidebb valóságfeltáró, szociográfiai ihletéssel megírt írásokat a megismertetés, az erőgyűjtés és a megmaradás igénye hatotta át. Annak okát, hogy irodalmi értékű szociográfiai munkák a Vajdaságban nem születtek, mindenekelőtt a korábbi hagyományok elégtelenségében(13), az ilyen indíttatású, felkészültségű személyek hiányában, s mindezek mellett abban ra­gadhatjuk meg, hogy mindarról, amiről ezeknek a lényegében meg nem írtnak mi­nősíthető tényfeltáró, szociográfiai írásoknak szólniuk kellett volna; azaz a rezsim- , az impériumváltás drasztikus valóságáról, a kisebbségbe süllyedésről vagy a ki­sebbségi helyzetbe szorítottságról és az új államkeretbe rekedt magyar közösség egészét és külön egyes egyedeit is sújtó társadalmi, gazdasági, politikai, pszicho­lógiai, kulturális hatásról nem írhattak. Lényegében ugyanez vonatkozik mind­azokra az országos és helyi szintű törvényes és törvénytelen rendelkezések, intéz­kedések sorára is, amelyek a mindennapi élet szintjén a cselekvő akaratot bék­lyóba kötötték. A formálódó tényfeltáró, szociográfiai irodalom vajdasági lehető­ségeit - a fentiek mellett - befolyásolta, sőt meghatározta az is, hogy hatalmi-po­litikai okok következtében a magyarországi példa egyrészt nem jelenthetett köve­tésre „méltó” mintát, másrészt pedig - éppen a kisebbségekkel kapcsolatos poli­tika mindennapi gyarkorlata következtében - a Délvidéken is megindult falumun­ka és a saját szűkkörű lehetőségei között mozgó szociográfiai próbálkozások nem kapcsolódhattak be a hasonló indíttatású magyarországi folyamatokba. Vajdaságban is a lét vagy a nem lét, a megmaradás kérdése forgott kockán, de nem úgy, s nem abban az összefüggésben, mint az Alföld parasztsága, vagy a du­nántúli nagybirtokok cselédsége esetében. E vidéken ugyanis nem az itt élő ma­gyarság egzisztenciális léte jelentette a legnagyobb problémát, s lényegében nem az éhség kényszere szorította a .vajdasági’ embert és az értük felelősséget válla­lókat még akkor sem, ha itt is éltek szegények, s ha a végrehajtott földosztás az itt élő magyarságot diszkriminatív módon érintette. E táj magyarsága ugyanis - a többi utódállamokban élő sorstársaikkal együtt - mindenekelőtt nemzeti lété­ben, nemzeti tudatának megtartásában, magyarságának megőrzésében volt veszé­lyeztetve. Az itt élők megnyomorítottsága és kisemmizettsége tehát alapvetően más típusú volt, mint a Magyarországon élőké, s itt a Vajdaságban ezeknek a más 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom