Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Tóth Pál Péter: Magyar szociográfia a Vajdaságban (1918-1941)
A Vajdaságban élő magyarságot az 1918 őszén bekövetkezett történelmi és hatalmi-politikai rendszerváltozás éppen olyan felkészületlenül és váratlanul érte, mint a magyarság egészét. Az akkor felfoghatatlan, csak átmenetinek, ideiglenesnek tűnő új hatalmi rendszer azonban az első pillanattól fogva itt sem kívánta kétségessé tenni, hogy a megkapott területeket sajátjának és jogos birtokának tartja. Ezt a törekvést, teljesen jogosan csak Magyarország részéről fenyegette veszély, bár ennek 1941-ig semmilyen realitása sem volt, hiszen a trianoni békeszerződésben megszabott határok módosításához Magyarország sem a szükséges és elégséges erővel, sem a fellépéshez elengedhetetlen nemzetközi háttérrel, az európai status quót meghatározó hatalmak támogatásával nem rendelkezett. Ennek ellenére a magyaroktól való fenyegetettség érzése és pszichózisa Jugoszláviában éppen úgy kialakul, mint Csehszlovákiában és Romániában. Megítélésünk szerint ennek alapja - akkor is és az ezt követő időkben is - alapvetően nem a Magyarország részéről várható katonai fellépés, fenyegetés realitásában rejlett, hanem abban, hogy az új államalakulatok - a történelmi Magyarország nemzetiségek lakta területein túl - kompakt magyar területeket is megszálltak, bekebeleztek és magukhoz csatoltak, s ezeket a területi hódításokat a nagyhatalmak - rövid távú érdekeiket szolgáló döntéseikben - lényegében jóvá is hagyták.(5) A magyarok számára az impériumváltás a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban is, mint valamennyi környező országban, olyan megrázkódtatást okozott, amelyből- a többségi helyzetből történelmi léptékkel mérve szinte a pillanat tört része alatt kisebbséggé vált magyarság - csak igen lassan, vontatottan tudott magához térni. Ez érthető is, hiszen 1918-at követően azt, amibe a magyarok kerültek, semmilyen összefüggésben sem lehetett a korábbiak folytatásának tekinteni. E kezdeti bénult kábultság az élet minden területét áthatotta, de talán a szellemi élet területén volt a legegyértelműbb és a legkiterjedtebb.(6) Ebben a folyamatban, mint a magyarság életét meghatározó egyéb területeken is, döntő szerepet az új gazdasági és politikai viszonyokat szolgáló, legitimáló törvények és a különböző szintű jogszabályokban rögzített rendelkezések játszották. (7) Többek között - különösen kezdetben - nem csekély gondot okozott az, hogy az új államhatár sorompót jelentett a Magyarországon megjelent napilapok, folyóiratok, könyvek számára. A kezdeti bénultságot oldó eszmélődésre hatással volt az is, hogy amíg a sajtó Magyaroroszágot és az onnan kiinduló bármilyen előjelű kezdeményezéseket - a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban éppen úgy, mint a többi új államalakulatban- szabadon bírálhatta, addig a helyi valóság feltárására, az új hatalom nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos gyakorlatának kritikájára semmiféle lehetőség nem nyílt. Ennek következtében például, a Bács megyei Naplóban egyértelműen tetten lehet érni a Magyarországgal kapcsolatos ellenséges megnyilatkozásokat, amíg a kisebbségbe rekedt magyarok új helyzetben történő tájékozódásáról alig olvashatunk valamit.(8) Témánkkal összefüggésben azonban a Bács megyei Napló irodalmi rovatáról külön is szólni kell. A rovat ugyanis - a Nyugat-nemzedék, valamint az emigrációban élők több jelentős képviselője mellett - a vajdasági irodalom helyi képviselőinek, például Csuka Zoltánnak, György Mátyásnak, Mikes Flórisnak, Milkó Izidornak, Szenteleky Kornélnak stb. is megjelenési lehetőséget biztosított. Elévülhetetlen érdeme tehát a lapnak, hogy így bázisa, kiindulópontja lehetett annak a folyamatnak, amelynek következtében az új keretek között a szellemi élet fokozatosan kibontakozhatott. A Bács megyei Napló hoz kötődik Szenteleky Kornélnak, a vajdasági irodalom későbbi vezetőjének, a helyi sajátosságot figyelembe vevő, azon építkező „helyi szín” elmélete kontúrjainak megjelenése is. Szenteleky ugyanis a lapban - többek 55
