Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Németh László: Nappali álmok (regényrészletek) - Közzéteszi: Németh Ágnes
cselekedet annyit él föl, amennyivel maga gyarapodik: míg pályánk elején csaknem tiszta álomból állunk, pályánk végét az jelzi, hogy elhasználtuk álmainkat. Életem körülményei olyanok voltak, hogy soká meg kellett ó'rzenem kezdeti nyugalmamat, s a helyzeti energiák raktárát nagyon késó'n kezdte el dézsmálni a tett: úgy hogy arra lehetett készülni, hogy örökre függve maradok, mint egy jól alátámasztott kő, amely sosem lódul alá a lejtőn. Meg-meglazult ugyan alattam itt is, ott is egy kavics, s egy-egy szenvedély nehézkedése időnként el is kapott, ezek a gyermeki szenvedélyek nem voltak elég erősek ahhoz, hogy társaim közé rántsanak, s ha letörtek, az elakasztott vagy elakadt vágy csak annál mohóbban menekült vissza a képzelet kielégüléséhez. Egy pontosan rendezett életben, mely kalanddal nem kínál s nehézségekkel nem ösztönöz, a gyerek, még ha szenvedélyes természet is, nehezen talál tűzkövet, amelyen szenvedélyét fölcsiholja. Egy ago- nális társadalomban, mint a görög volt, ahol még a rügyek is versenyt duzzadnak, s a csillagok is olimpiászokat rendeznek, valószínűleg nekem is kevesebb időm maradt volna az álmodozásra. Gyermekkorom alatt jóformán a verseny volt az egyetlen ösztönzés, amely egész temperamentumomhoz szólt, s lelkem mélyeit is felkavarta. Sajnos nagyon ritkán került versenyre a dolog, s akkor sem volt komoly a verseny. Tanulótársaim nem tudtak észrevehetően megszorítani, s alkalmi versenyeket nem igen rendeztek az iskolában. A szavalóversenyek díjait nagyon könnyen vittem el ahhoz, hogy igazán jó szavaiévá kelljen kiképeznem magam vagy éppen színészi ambícióim támadjanak [s amikor a középiskolában egy méltó vetélytársam támadt] ez a szolgai művészet rég nem lelkesített. A baj általában az volt, hogy képességeim irányában nem volt kivel versenyeznem, s épp ezért ezek a képességek nem is bontakoztak ki kellőképp, szenvedélyeim viszont, épp e versenyző ösztön hatása alatt, olyan területekre dobtak, ahol ellenfeleim voltak ugyan, de képességeim alig. Ez, ha a lélek arányos fejlődésére gondolunk, talán nem hiba, ott azonban, ahol erős szenvedélyekkel akarunk egy lelket az álmok kátyújából kirántani: igen. Egy szenvedély, amelyet a verseny felébreszt s a hajlam nem táplál, csakhamar kialszik, s így történt a legtöbbször nálam is. Kezdetben ugyan olyan eredményeket értem el, amelyek engem is megleptek, egy bizonyos határon túl azonban sem kedvben, sem teljesítményben nem jutottam. A sakkhoz például egyáltalán nem volt tehetségem; a sakk a lehető lehetőségek tudománya, s engem a képzelet régen rákapatott a kedvenc lehetőségekre; elhamarkodtam magam, s rohamaimban épp úgy jártam el, mint később írásaimban, fedezetlenül hagytam az oldalamat. Társaim közül legalább négy-öten jobban sakkoztak nálam, s ez már magában is elég volt ahhoz, hogy sakk-kört szervezzek, melynek a pontversenyét, mindnyájunk meglepetésére, mégis csak én nyertem meg. Valami olyan harci düh pótolta nálam a körültekintést és tudást, amelynek a játszmák hosszú során át érvényesülni kellett. Ez az agorális lelkesedés, mely már-már a kétségbeesésre emlékeztetett, még feltűnőbb volt a fizikum dolgaiban. Nem voltam rosszul fejlett fiú, de jó tornász sem, de a verseny pillanataiban olyan fizikai világosan látás lepett meg, hogy a kívánt feladatot, melyre máskor képtelen lettem volna, nagyszerűen megoldottam. Még különösen emlékezetemben van egy ugróverseny, melyen én, a kis elsőosztályos, aki egy métert is éppenhogy csak vittem, egy hússzal első lettem. A játékokban, ahol állandó lélekjelenlétre, órákon át éber fürgeségre volt szükség, persze már nem ment ilyen fényesen a dolog; különösen a futballban voltam gyenge, s bizonyára ez a magyarázata, hogy tíz-tizenkét éves koromban a futball volt a legkomolyabb szenvedélyem. Még anyámnál is kiharcoltam annyit, hogy havonta egyszer-kétszer kiengedett a Városliget mögé, a Bakpálya körüli homokbuckákra, ahonnan átázott inggel, s piros arcomon elkent szennystráfokkal jöttem haza, de olyan lelkesen, hogy még otthon az előszobában 41
