Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Koloh Elek: A remény örök (A kecskeméti színház elmúlt 35 éve)
de megmondom őszintén, kicsit fáztam is tőle, hiszen Latinovits nehéz természetéről már legendák keringtek akkoriban, az ország minden színházában. Akkor különösen nagyon maga alatt volt, beleharapott minden felé nyújtott kézbe. Ennek ellenére nem sokat teketóriáztam, felé nyújtottam a kezemet, gondolván, hogy egy ilyen zseniális színész megér minden rizikót - emlékezik Radó Vilmos. - Felkerestük Pethessel, s kétéves szerződést ajánlottam neki, valamint a Liliom címszerepét és az Esti Kornél című darab rendezését. És a legnagyobb meglepetésemre, semmi különösebb gond nem volt vele. A próbákon meg az előadásokon nagyon fegyelmezett, segítőkész volt. A kritika általában dicsérte Latinovits kecskeméti Liliomát, de előfordultak fa- nyalgó beszúrások, oldalvágások is az itteniek részéről. Mindezektől függetlenül, ma már világos, hogy a kecskeméti színház történetének egyik emlékezetes, nagyon értékes előadását köszönhetjük Latinovitsnak, a színészkirálynak: Moór Máriáimnál az oldalán (aki Julikét alakította), megmutatta a „csodát”, ami nem mindennap születik magyar színpadokon. Ruszt József új korszakot nyitott Már 1970-ben úgy csalogatta vagy marasztalta a színészeket Radó Vilmos, hogy: „Kecskeméten fog rendezni Ruszt József is.” Igaz, még csak vendégművészként. Először Szakonyi Károly Adáshiba című művének színrevitelével mutatkozott be a megyeszékhely színházában, és az előadást dicsérő kritika, figyelmet érdemlő közönségsiker kísérte. Kecskeméten az 1972/73-as évadtól lett szerződtetett rendező Ruszt József, aki 1978-ig 20 darabot állított itt színpadra, közöttük 6 Shakespeare-művet. Törekvéseit érzékletesen tükrözik azok a gondolatok, amelyeket 1972-ben a Petőfi Népe hasábjain publikált, Calderón Az élet álom című darabjának rendezése ürügyén, Népszerű színház rímmel, amiből az alábbiakban idézünk fel részleteket: „Szorongó érzés fog el, amikor remekmű kerül a kezembe... Vajon sikerül-e, vagy egyáltalán lehetséges-e népszerűén, de mégis csorbítatlanul átnyújtani a közönségnek mindazon értékeket, amelyeket megismertem a műben, s amelyek természetszerűleg arra köteleznek és kényszerítenek, hogy felmutassam őket. Évekkel ezelőtt kezdődött bennem ez a szorongás, s akkor határoztam el, hogy minden erőmmel és tudásommal azon fogok igyekezni, hogy a korszerűt valami módon összeegyeztessem a népszerűvel. A remekművek éppen azért remekművek, mert örökérvényűek benne az emberről megalkotott gondolatok. De a színház különös művészet. Itt igazolni és bizonyítani kell, hogy az örökérvényű gondolatok ma is azok, sőt hatékonyak is. Az emberi magatartás nyilvánvalósága azonban, mindig minden korban csakis a maga konvenciója szerint érvényes. Mutatis mutandis: a történelmi kor emberi magatartását és viselkedésrendszerét maivá kell tenni. S itt kezdődnek a nehézségek... Ezért történhetik meg - sajnos számtalanszor -, hogy remekművek, nem is rossz, sőt jó előadásban hatástalanok és sikertelenek maradnak... A népszerű színház szemszögéből ez a legnagyobb gondja a mai színháznak. A népszerűség titka ugyanis a közvetlen emberi kitárulkozás, az érzékenység, a közérthető emberi gesztusrendszer. Ennek kialakítása azonban igen nehéz feladat, s különösen az a barokk drámák esetében... Olyan gesztusrendszert kell tehát kialakítani, amelyben a néző egyszerre találja meg a történelmi kor levegőjének, stílusának illúzióját és a mai kor emberismereti közkeletű megállapításait... A tükör55
