Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Már én vagyok a múlt (Varga Imre beszélgetése Vári Attilával)

kiai magyarság és a kárpátaljai magyarok sorsa hasonlóan fog alakulni, mint a moldvai csángók szellemi-nyelvi elnyomorodása. A kollégáim úgy hívtak akkor, hogy a Nagy Utazó és a Nagy Ismerkedő. Például emlékszem arra, hogy az Elérhe­tetlen föld társaságból én ismertettem meg embereket kortársaikkal. Arra emlék­szem, hogy Kovács Pistát én mutattam be Csoórinak, Ladányi Miskának is én mu­tattam be néhányukat, ók nem is ismerték, itt éltek pedig. Számomra az is termé­szetes volt, hogy Stószra elutazzak Fábry Zoltánhoz, és megkérdezgessek tőle ezt- azt az Esterházy-per körülményeiről. Egyáltalán az érdekelt, hogyan tud egy dolog ennyire az ellentétjébe fordulni. Hiszen ha kitüntetést kellett volna, hogy kapjon valaki, akkor a szlovák parlamentnek pont az az egy szál képviselője, akiről a ko­rabeli pozsonyi német lap azt írta a zsidótörvény megszavazásának napján, hogy Esterházy gróf úr ellenszavazata természetes. S ezt az embert háborús bűnösnek nyilvánították abban a Szlovákiában, ahol - hiszen ezt neked nem kell mondani - a családok egyik fele hirtelen lett partizán, a családok másik fele pedig még mindig tisoista volt. De ugyanolyan fontosnak tartottam azt, hogy az újvidékiekkel tart­sam a kapcsolatot. Érdekeltek az írásaik. Volt, aki azt hitte, hogy én csürdöngölőz- tem akáclombos kisfalumban, és közben a népmeséket potyogtatom a világra. Mondom, a rossz nyavalyát, a Benedek Elek mese- és mondavilágát olvasgattam, meg nagyapám meséit hallgattam. Én ezen kívül a Haller Képes Családi Lapokon, a Tolnai Világlapján és az Osztrák-Magyar Monarchián nőttem fel. Központi fűtés, fürdőszoba kényelmében.- írásaidból képzelgés, elvágyódás, ábrándozás érződik. Mondd, nem töltött el a jelen? Máshol szerettél volna lenni? Más korban, más alakban? Szebbnek, jobbnak láttad a múltat? Mindig ilyen voltál?- Ez igazából csak megközelítés kérdése. Mint az Osztrák-Magyar Monarchiá­val kapcsolatban is. Pontosan tudom azt, hogy „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk“, tudom azt, hogy nagyapám bérházában egy szobában összezsú­folódva úgy laktak emberek, hogy még albérlőt vagy ágyrajárót is felvettek, tehát nekem semmiféle ilyen anyagi nosztalgiám a régi korok után nincs. Ami után van, az a letisztult erkölcsiség, ami levonható a korokból, a tanulság fontos számomra. Én a tanulságért megyek vissza, nem nosztalgiából.- De ennek nyilván belső indíttatása is van. Alkati, öröklött dolgok.- Persze hogy van belső indíttatása. De nem vagyok az az író, aki géppisztollyal kiállva a televízió előtt kijelenti, hogy a nép nevében ezennel elfoglalom, mert nem hiszem azt, hogy egy ember, tíz ember vagy akár nyolcszázezer párttag a magyar nemzet nevében beszélhet. Nem hiszek a törpe kisebbségekben, és az óriás közös­ségekben sem hiszek ilyen szempontból. Ahogy az emberek ujjlenyomata mind más, de ha egy jellemosztályozó-gép rangsorolna bennünket, kiderülne, hogy mindannyian különbözőek, illetve felismerhetően mások vagyunk. Ez a nosztalgia tanulság egy szűk kör számára. Tavalyelőtt egyik író kollégámmal jártunk kint Moszkvában, ahol az ottani világirodalmi kiadó a Volt egyszer egy város című regé­nyemet akarta oroszul megjelentetni, én beszéltem le őket. Mondtam, hogy ne marháskodjanak, teljesen fölösleges. Megjelent angolul, franciául, németül, spa­nyolul, oroszul egy részlete, ők onnan tudtak róla. Mondtam, hogy teljesen fölös­leges, ezek udvariassági gesztusok, a kelet-európai kishalat is illik megmutatni a bálnakiállításon, fölösleges fordítani, nekem a magyar nyelvterületen van erre kö­rülbelül 4623 olvasóm, beleértve az anyámat is. Kész, ennyi. Tehát én nem is hi­szem azt, hogy világot fogok megváltani ezekkel az írásokkal. Ki kell írnom ma­gamból, a nosztalgiámat is, s én csak ennyit szándékszom tenni.- Említetted, mennyifélék vagyunk. Minden teremtmény egyedülálló a világban, napjaival, éjszakáival együtt. Milyen álmaid vannak?Foglalkozol-e velük? 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom