Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja - A kilencvenegyes esztendő - 10. Októberi mozaik - a dialógushiány formái, archetípusai és mozgásiránya
A gondolkodás, a mesterségbeli tudás és a mai hivatalos politizálás dialógusa azért nem jöhet létre, mert más a testhelyzetük. Az egyik előrepillantva, a másik háta tfordítva beszél. És csak beszélnek, beszélnek, a legkülönbözőbb testi—lelki—szellemi helyzetben e/beszélve egymás mellett, mint Vladimir és Estragon, akik még fel is szólítják egymást az elindulásra, miközben állva maradnak. Csakhát ez már más korszaka a történetnek, mint a századközép Godot-várása. A meg nem érkező, maszkos istenek leszerepeltek. A barlangrajzok üzenetei óta a kultúra, mint használat (valaminek a használata, gyakorlása, begyakorlása, életrekvizítummá tétele) működik. Az el nem olvasott könyv csak virtuálisan kultúrateremtő tényező (egyszer talán elolvassák), a hímzőráma holt kellék addig, amíg hímezni nem kezd rajta valaki, viszont a még le nem kottázott népdal a kultúra része, (mert éneklik), Bartók „csak” elindul, hogy rögzítse. A most bennünket elöntő folyamat a kultúra marginalizálódása; az író, mint a deviancia reprezentálója. De magáról erről a lassú dermedésről sem alakítható ki értelmes párbeszéd. A kontárok ez elől is hátramenekülnek. A megtestesítő aktusban jelenlévő tudás (tehát) azért nem ért és nem beszél valamit, mert mást, teljesebbet ismer és beszél. A kommunikációs aktusban szereplő (egymással szembeni) értetlenségek viszont úgy beszélnek el a másik mellett, hogy egyik sem tud többet (mint a másik). A kommunikációs térben fölhangosodó ricsaj fokozza ma a korfélelmet, hiába megy közben végbe ennek „felsőbb ellenőrzése” a megtestesülés terében; csak hosszabb távú, egész kultúra-korszakokra jellemző relációkban van hatásos átmenet az egyik térből a másikba. Ezért, miközben a teljesebbet megtestesítő aktusra törekszünk, nem vonhatjuk el a figyelmünket a kommunikációs tér tumultusáról. Miért is akarnánk gyorsítani a gőgös és rémületet keltő folyamatot, amely az „igazság” (jól ismert következményekkel járó) feltétlen birtoklásának tudatát teszi meg a korkapcsolatok alapjának. 1991. október ( Folytatjuk ) 34
