Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Varga Imre: Erüszikhthon visszatér?
hogy jobban lássunk, hogy közelebb kerüljünk benső önmagunkhoz. Az eszközök sokasága, fejlettsége nem válik emberi értékké. A környezetvédelem pedig a világ minden zegében-zugában szükséges. Rész-életeink összefüggnek az egésszel, részei a mindenség- nek. S a mindenség is a mi részünk. * * * Első és legfontosabb lépésünk az lenne, hogy megszüntessük a háborúságokat, fegyveres harcokat s megteremtsük a békesség lehetőségét. Ám a háború mindig is okozat, oka az ember erőszakos, ártó s föltáratlan állati ösztöneiben rejlik. S az ösztönök, minél jobban elfojtjuk leleményességünket, találékonyságunkat, alkotóképességünket, minél tudattala- nabbul, gépiesebben élünk, tehát ösztöneink lefokozott mindennapjainkkal megerősödhetnek. Aki a körülmények kényszerében nem élhet teremtő lehetőségeivel, könnyebben kapható a rombolásra, pusztításra, mások megalázására. S nem csak egyedek, de csoportok, népességek esetében is így van. Minél önpusztítóbb, önsorsrontóbb egy népesség, annál erőszakosabb, nyersebb, durvább, kíméletlenebb a többiekkel szemben. Ahhoz, hogy valaki ne civakodjon a szomszédjával végeérhetetlenül, önmagával kell megbékélnie, egyensúlyba kerülnie. A közösségekkel is így van. A külső valóság is visszatükrözi bensőnket. A föld alatti betonsilókban a támadásra kész atomrakéták, a tudattalanban a bármikor elszabadulható ösztönök, a szennyezett környezet emberi párjaként a tisztázatlan életek, a mérgekkel elnehezített test, a szennyezett levegő s az emberi lélektelenség, a gépek, eszközök uralma és a szervetlen — ünnep, ima nélküli — napok és hetek. Amíg nem ismerjük fel — s ki-ki önmagában, mert minden születéssel újraadódó feladat —, nincs eleve megváltottság —, nem változtatjuk át a lélek negatív, ártó energiáit hasznosakká, teremtőkké, a világban sem lehet leszerelés. Hiábavaló a tudományos-műszaki haladás, fejlettség, ha nem tudunk élni vele, mert nagyobb értékekben, lelkiekben is pocsékolunk. Eltékozoljuk figyelmünket, legjobb érzéseinket. Hiába több a világ élelmiszer-termelése néhány százalékkal a szükségesnél, amikor a jóllakott és súlyfölösleggel bajlódó kisebbséggel szemben a többségnek hiányzik a betévő falatja vagy éppen hogy éhen hal. Ha az élelmiszer-mennyiséggel arányosan nőne az emberi felelősség, szeretet — magunk és mások iránt —, nem lenne szükségszerű az elhízás, a táplálkozási betegségek sora az egyik térfélen, és a nyomorúság, éhezés a másikon. Amíg az ember — s ez ismét személyes feladat — nem válik önmaga urává, addig lesz rabság, szolgaság, zsarnokság a földön. * * * Országok, birodalmak, államközösségek élnek abban a balhitben, hogy egy körömráspoly kézzelfoghatóbb a jóságnál. Tegyünk próbát! Az egészséget jó ideig csak testi, fizikális jelenségnek tartották a gyógyítók, a betegség hiányának, állapotnak, olyannak, amikor szervezetünk semmiben sem szenved hiányt. Lassan ismét visszaköszönt a régi tudás: az idegi-lelki tényezők is okai a betegségeknek. Az elnyomott indulatok, tárgytalanná vált érzelmek, ismétlődő problémák, gondok is megbetegítően hatnak. De az egységhiány, a Logosz, a szellemi nélküli élet, a teljes, tökéletes mérce nélküli mindennapok sem adhatnak egészséget. Lehet valaki jóltáplált, semmi látható betegségben nem szenvedő emberfia, ha nincs középpontja, Napja életének. S ha nem válaszol kutató, alkotó- és teremtő életével az alapkérdésekre. A természet, művészet és vallás gyógyíthat, ha megnyílunk hatásuknak. * * * Lelki zavaraink, megbetegedéseink kétfelé hatnak: egyrészt megzavarhatják a test rendes működését, különféle tüneteket okozhatnak (szívidegesség, gyomorsavtúltengés, asztma, vastagbélhurut, rövidlátás, sorolhatnám még tovább), másrészt átsugároznak környezetünkre is. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy azért a (szenvedély) beteg emberek egészsé73
