Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Varga Imre: Erüszikhthon visszatér?

ges, ép világot képesek építeni. Magyarország felnőtt lakosságának közel háromnegyede szenvedélybeteg (italfüggőség, dohányzás, kávéivás, gyógyszerfalás, kemény kábítószere­zés), sőt már gyermekeink ízlése is arra torzul, hogy függőségbe kerülnek a szülői érzelme­ket kipótló cukorkával, csokoládéval, ami alapjává válhat a későbbi szenvedélybetegségek- nek.) Már az iskolában üdvös volna tanítani az egészséges életmódot: a helyes légzést, a látás és cselekvés művészetét; a gyerekek alig romlott ézékét fejleszteni, erősíteni tovább, hogy ami egész, minőségi, az erősödjön bennük, mert felnőtt korra általában a mennyiségi, fogyasztó értékrend válik általánossá, a minőség kártevőjévé. Tyúk vagy tojás vitája, hogy mi iránt gyöngült meg előbb a felelősség. Az emberi tisztaság, egészség, teljesség vagy a környezetünk, a természet, a külvilág iránt. A táblakép most ilyesféle: a presszóban kávézgatók unottan legyintenek a ne dohányozzunk, ha lehetséges felszólításra kimutatnak az ablakon túl zörgő és füstöt okádó gépkocsikra, autóbuszokra: — Hát érdemes itt abbahagyni? — kérdezgetik fanyarul, ingerülten, a kormánynál ülő meg visszamutat a presszók kirakatüvege mögött füstölgőkre: — „Az én füstöm tízszeresével árasztják el magukat és még pénzt is adnak érte. Ezeknek itt? Mért pont én vigyázzak?” A szabadság a fonákja annak, aminek a felelősség a színe, színvallása. Nem teljesen ismeretlen az adat, de közzéteszem a taxissztrájk hőseinek, polgármesterei­nek, honatyáinak meggondolkoztatóul: a kölni gyerekek vérének ólomsűrűsége 5,2 mik- rogramm deciliterenként, a budapesti Mártírok út környéki magyar fiúké és lányoké 24,8 mikrogramm. Vérólomszint és jövő. Ólom és szabadság sosem szenvedték egymás közeiét. Hányán élnek ebben az országban békebűnösök? * * * A gazdaságfejlesztés sem igazi felelősség nélkül. Ha az átépítés elviselhetetlenül nagy terheket ró a lakosság nagy részére, ha megnövekedett egyenlőtlenséggel, elszegényedéssel jár, akkor még annak is keserűvé válik szájában a kenyér, akinek nincsenek napi pénzgond­jai. Ne a hulladék szaporodásán, a megnövekedett szeméthegyeken mérjük le egy-egy ország gazdagságát, mert ez inkább nyomorúságára vall. Hanem inkább azon, hogyan pártfogolja elesettjeit, hogyan segíti gyámoltalanjait, hogyan vet nekik szeletet a kenyér­ből. A mennyiségi szemlélettel s lelki energiáinkkal való pocsékolással van összefüggésben, hogy az energiahordozókkal is pocsékolunk. Nem többletenergia kéne az országba, hanem inkább takarékos felhasználás. Takarékosságra a megnövekedett árak ideig-óráig rákény- szeríthetnek, de amíg nem belülről fakad a minőségi, a jobb, lelkesebb élet képe, addig parancs, képtelenség. * * * A tudatlan vélekedik úgy magáról, hogy ő eleget tud sorsához, életéhez képest, a bölcs ellenben minden tudást, ismeretet tudatlanságszámba vesz. Csak az önhitt, személyét kiemelő ember vagy az elemi valóságot szem elől tévesztő politikai párt hiheti magáról, hogy elegendő tudás birtokosa, hogy csalhatatlan, s hogy pont a többiek, a másik párt tagjai bűnösek. Ő: igaz, tévedhetetlen. Aki nem látja be bűnösségét — ember vagy politikai párt, könnyen követhet el bűntettet, véthet az emberi élet, értékek ellen. A legveszélyesebb ember, aki azt hiszi, ő vetheti társára az első követ. Tessék megállni, ha már fölmarkoltuk, s észbe venni, hogy a másikra a mi árnyékunk vetül, attól lett homályosabb, árnyszerűbb, sötétebb. Nem lehet félreállítani visszahatás nélkül embereket, akik utunkban vannak a világnézeti tisztaság, az ideológiai makulátlanság vagy a gazdaságosabb élet felé menendő­ben. Az egyházaknak mint szellemi erők követítőinek is erre kéne gondolnia, hogy segítse­nek kiharcolni mindenkinek az őt megillető csendet, alkalmat a szükséges ünnephez, 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom