Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Méhes Károly: Poszt; Az első reggelen; Beismerő vallomás (versek)
Méhes Károly Poszt Néha annyi gondolat száll meg, hogy kicsurog belőlem a velő, mindig meg is nézem, milyen szép míves darab az ilyesmi, a kis rózsaszín hálózat, ami befonja, mint a hajháló; amúgy hol látnék másutt velőt?; csak ezért nem leszek a boncmester szeretője. Minden eresztékemben ropogok, hajam rongyos, a lábam pedig nem képezi emberi láb látványát; mosogassam tiszta rumban, akkor leugranak róla a sárga kövecskék s pikkelyeim is visszahúzódnak; demikor . . . esténként (így hívok egy bizonyos lelkiállapotot) leülök, lábam magam elé a hokedlire támasztom, s nézem, mint a tévét. Kisétálok a büdös tó partjára, annyira büdös, hogy már finom beszívni a levegőjét, talán mert olyan tanulságos: van és rohad; láttam a szúnyogokat rajban cikázni, teljes mértékben modellálták az atom belsejét; láttam még egy szürke lovat, jobban tetszett volna, ha piros. Elhurkásít és elszódásít a nyár (így hívok egy bizonyos . . .), egyszerre bújik a bőröm alá, puffaszt a meleg, mégis buborékolok, ficergek, kitöröm a szék lábát, a világnak új paraméterei keletkeznek, összeugrik a kép, mint a tej; mintha golyószóróval tüzelnének rám, akiket még csak az ujjammal sem fenyegettem. Utánaérdeklődtem: a macskabagoly lesz! Nyávog és huhog, ha leoltom a villanyt, tovább ég; és ez a dög-meleg; álmomban kulcsként fordulok meg, a megengedésben; én, aki vakolókanállal pingpongoztam volt, teljesen elembriósodom: kezem-lábam átlátszó karfiol.
