Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 4. szám - Bártfai Szabó László: Újjászülető történetírás (Szakály Sándor: Hadsereg, politika, társadalom)

amikor a katonai vezetés „csúcsát” képviselő sze­mélyekről véleményt, bírálatot mond egyes konkrét, döntő események kapcsán (pl. az 1944. okt. 15-i „kiugrási” kísérlet), e tekintetben néha tévesen általánosít. Egyes esetekben követi az általa is elítélt „politikai indíttatású” szemlélet elmarasztaló szólamait. Ebben nyilván közreját­szott az, hogy a cikket még 1983-ban írta. E né­hány, akkor még kellően át nem gondolt „ítélete” nem csökkenti tudományos megalapozottságú munkájátnak feltáró és kimagasló értékét, mely 5 évi levéltári és egyéb kutatásainak eredménye. Vita Nemeskürty Istvánnal Ismeretes (nem ok nélkül) Nemeskürty István 1972-ben a Magvető Kiadónál megjelent „Re­quiem egy hadseregért” c. könyve. Ennek né­hány katonai, politikai és társadalmi vonatkozá­sú, téves, tudománytalan, sőt kifejezetten rossz­indulatú és becsmérlő állítását cáfolja Szakály Sándor. Ezeknek felsorolására itt nem térhetek ki (hosszú lenne), csak annyit kell hozzáfűznöm, hogy Szakály Sándor minden megalapozott cáfo­latán kívül, cáfolnia kellett volna Nemeskürty olyan, a Donnál harcolni kényszerült katonák becsületét sértő kitételeit is, melyekkel kétségbe vonta azok magasztos katonaerényeit, valamiféle középkori „zsoldosokká”, szívüket, lelkűket vesztett „gyászmagyarokká” degradálva őket. Ezt nem menti néhány általánosító, tisztességes szándékú mondata. Miféle „„requiem” az, mely — többek között — tagadja, hogy a háborúban elesett katonákat hősi halottként tisztelhesse az utókor. Az el­ső requiem azokért a katonákért csak 48 év múltán, 1991. január 12-én hangzott el a budavá­ri Mátyás-templomban! Szakály Sándor joggal vitázott Nemeskürty Istvánnal. Mi, akik ott vol­tunk és akik feleltünk katonáink életéért, nem vitázunk. Mi elítéljük a katonabecsüle­tet támadó és sértő megnyilatkozásokat! Stomm Marcel és a „magyar légió” Tekintettel arra, hogy pár hónapja megjelent Stomm Marcel altábornagy, a doni 2. magyar hadsereg III. hadtestparancsnokának emlékira­ta, azt gondolom, szükségtelen részletezni Sza­kály Sándor összefoglaló cikkét. Csak annyit em­lítek meg, hogy írása más oldalról világítja meg a tragikus sorsú — nemrég rehabilitált — altá­bornagy életútját, hadtestének doni harcait, a végzetes kihatású (katonailag elfogadhatatlan!), ún. „búcsúparancs” katonai és lélektani kiadási körülményeit, a hadifogság eseményeit, utóbbiak keretében a „magyar légióra” vonatkozó huzavo­nát. Itt is meg kell jegyeznem, nem tudok egyetér­teni a szerzővel, amikor a témához kapcsolva általánosítva „ítélkezik” a honvéd tisztikar egé­sze felett. A háború utolsó évének tárgyilagos, részletes történelme teljes egészében még meg­írásra vár. A katonai ellenállási mozgalom Magyarorszá­gon a második világháború éveiben. Egyes, már említett írásokhoz is kapcsolódó hősies, de végül is tragikus kimenetelű katonai ellenállási mozgalom szervezőivel, személyeivel, az események felsorolásával, azok értékelésével a szerző írásának megjelenése (1987) óta számos feldolgozás, beszámoló, memoár foglalkozott. Szakály Sándor azonban ebben is fontos, a moz­galom lehetőségeit is behatároló tényre mutat rá. Bizonyos, hogy ez a témakör további tárgyilagos, tudományos vizsgálatokat és kutatásokat igényel. Ennek során az igazságnak megfelelően olyan politikai és katonai személyek ellenállási tevé­kenységét is fel kell dolgozni, akiknek áldozatos és kitartó, csakis a nemzet érdekét szolgáló mun­kájáról eddig szó nem esett, vagy munkásságuk jelentőségét tudatosan elhallgatták vagy megha­misították. Valójában a második világháború ki­törésétől kezdve már legfelső szinten megkezdő­dött a háborúellenes mozgalom (minden külső látszat ellenére), és ez egyre fokozódott. A fiatal történész generáció feladata lesz a „komplex feltárás”, hogy a tudatos bel- és külföldi rá­galmakkal szemben bebizonyosodjék: Magyar- ország nem belépni, hanem — kezdettől fogva — kimaradni akart a háborúból. Hogy ez nem történhetett meg, az elsődlegesen nem a nemzeti Magyarország társadalmának és vezetői­nek a bűne. Katonai múltunkról a jelenből. (Hozzászólás) A kötet zárófejezete mintegy összefoglalása a szerző előző írásainak, pontosabban azok szelle­mének, szemléletének. „A jelenből vizsgálja a múltat”, ami azt jelenti, hogy visszanéz (1986- ban) egészen 1919-ig, közben vizsgálja mindan­nak, elsősorban katonai, de politikai és társadal­mi vonatkozásait is, amiről előző kilenc írásában szólt. Rámutat a következményekre, megpendít­ve azt is, miképpen „adja vissza a magyar katona becsületét és méltóságát”, vagy miképpen tartja fontosnak a nemzet léte szempontjából a „törté­nelmi tudatot” egyik-másik történész, szembe­fordulva korábbi önmagával. . . Azt hiszem, a kötet utolsó soraiból kiemelt idézet kifejezi az elmondottak lényegét: „ ... nemzeti múltunkról, katonai hagyományainkról 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom