Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi - A hatalomért, 1945-48
Pünkösti Árpád Rákosi A hatalomért, 1945—48 Amerikából jöttünk-M. _Ä.orthy Miklós kormányzó és lovastengernagy országa őrizte abszurditását: egy füst alatt szabadították fel és szállták meg. A frissen kinevezett Mindszenty József esztergomi érsek, hercegprímás első dolga volt hűségnyilatkozatot tenni „Magyarország örökös királya”, Habsburg Ottó mellett. Bár a választás kifejezte, hogy az ország nem akar kommunizmust, szürke eminenciása mégis a bolsevik R. M., de nem akar királyságot sem, „első zászlósa” mégis a legitimista bíboros. Az Isten is egymásnak teremtette őket. De mit rendelt polgárainak? Amikor Bugyi Icát (1928), a cselédlányt főtanácsos gazdája meg akarta ajándékozni, Ica kihúzta magát: „Nem fogadhatom el, mert én a Magyar Kommunista Párt székházban fogok takarítani!” Ilyesféle remények, ábrándok éltettek sok szegény embert. Sztálin játszmájában maga a birodalom volt a tét, nem egyik vagy másik kis ország. Jugoszlávia pesti SZEB-képviselője, Lázár Brankov Vorosilovtól hallotta: Magyarországnak úgy kell fejlődnie, hogy minta demokrácia legyen egész Közép-Európa számára.1 De miközben ezzel kecérkodtak, senkinek sem jutott eszébe, hogy meg kellene kérdezni, ha nem is az angolokat, de legalább a svédeket, hogy mi a teendő. R. M. Stockholm helyett Szófiába, Dimitrovhoz küldte Farkas Mihályt és Kádár Jánost ugyanezzel a kérdéssel. Vajon küldetésük azt mutatja-e, hogy a lassan formálódó szovjet érdekszféra bolygóinak 1947-ig még volt némi önállóságuk? Ki lehet belőle ezt is olvasni. Ám a megkülönböztetett figyelem és tisztelet Dimitrov iránt, nem annyira a forradalmárnak, nem is a főtitkár kollégának szólt, hanem annak, hogy korábban a KI elnökeként, majd az SZKP KB osztályvezetőjeként hozzá tartoznak a testvérpártok ügyei. Sztálin-pótlék volt, amíg Sztálin meg nem mutatta épp rajta, hogy nem pótolhatatlan. R. M. hihetetlen adatokat sorolt R. H. Marghamnek. Szerinte a közhivatalnokok 98 százaléka korábban is hivatalban volt, és közülük sok kifejezetten fasiszta, a Horthy által kinevezett tisztek 97 százaléka folytatja a szolgálatot, s a bírók száz százaléka a helyén maradt. Pedig, a nevezettek harmada-ötöde nyugatra menekült. Majd jött a B-listázás, a megbízhatatlan, kompromittálódott tisztviselők tízezreinek az elbocsátása. Arányuk ettől nőtt volna? Ezek után a kar döntő része hogy lehetett volna épp olyan reakciós, mint „amikor Horthyt kiszolgálta”? Sehogy. Csak R. M. nem tudta megemészteni, hogy a köztisztviselők nem vonzódtak az MKP-hoz. Az ő krédója úgy szólt: „annál jobb a tisztviselő, minél jobb a kapcsolata a párttal.” És ha a tisztviselő helyett mérnököt írunk? És ha képviselőt? Szavaiból Margham, az ártatlan újságíró arra a következtetésre jutott: Részlet a szerzőnek az MTA-Soros Alapítvány és az MHB Sajtóalapítvány támogatásával írt, könyvhétre megjelenő művéből. 62
