Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Lagzi István: Requiem a Katyńban legyilkolt lengyelekért
Lagzi István Requiem a Kátyúban legyilkolt lengyelekért ^ -Amásodik világháború után a háborús bűnösök felderítésében a szövetségesek részéről kiterjedt nyomozás folyt. Az elsőszámú bűnösöket perben — illetve a későbbi években — ítélték el. Nem kevés háborús bűnös kitartó nyomozás, már-már kutatómunka, hírszerzési tevékenység eredményeképpen évtizedekkel később került bíróság elé. A népirtásban részt vett személyek többségét sikerült nevesíteni, a tények „kibeszélésre” kerültek. Ám a háború — egyik — legcinikusabban végrehajtott tömeggyilkosságának felelősei, a tényleges végrehajtók nevei a mai napig ismeretlenek, a gyilkosok büntetlenek. Ma már köztudott, ismert tény, hogy 1939 augusztus 23-án Moszkvában aláírt Molotov —Ribbentrop megnemtámadási szerződéshez csatolt titkosított jegyzőkönyv tételesen „ .. . kijelölte, hogy Lengyelország soron lévő felosztása után hol húzódik majd a két nagyhatalom közös határa. Szeptember elsején a német haderő koncentrált támadást indított Lengyelország ellen. A paktum szelleméből következően a német diplomácia azt remélte, hogy a Szovjetunió mielőbb hátbatámadja a Nyugaton védekező lengyel csapatok hátországát, Kelet-Lengyelországot. Erre csak szeptember 17-én került sor, amikor három irányból jelentős belügyi erők bevetésével megindultak a szovjet hadosztályok. A lengyel hadsereg főparancsnoka (Edward Rydz-Smigly) marsall 17-én délután 4 órakor a keleti vajdaságokban állomásozó katonai egységeknek parancsba adta, hogy a harctéri helyzetre való tekintettel ne fejtsenek ki ellenállást az országba beözönlő szovjet hadsereg egységei ellen.) A németek ellen sikeresen védekező lwówi—lembergi katonai körzet parancsnoka, Wladyslaw Langer tábornok végülis a szovjeteknek adta meg magát: „hiszen a szovjetek mégiscsak szlávok.” Csalódnia kellett, a „szlávok” kegyetlenebbeknek bizonyultak mint a „germánok”. Mivel a Szovjetunió nem volt „hadiállapotban” Lengyelországgal, csupán a Kelet- Lengyelországban lévő orosz, belorusz nemzetiségű lakosságot védte meg egy esetleges német megszállás elől, azaz a neki juttatott keleti lengyel vajdaságokat, az ország területének mintegy 50 százalékát foglalta el, ahol tüneményes gyorsasággal bevezették a szovjet közigazgatást, annak minden hátrányával együtt. így a birtokba vett, megszállt lengyel területeken elfogott lengyel állampolgárokat úgy minősítették, mintha a Szovjetunió területén tartózkodtak volna. Ebből következően a lengyel fegyveres erők tagjait olyan ellen- forradalmi személyeknek minősítették, „ . . . akiket fegyverrel a kézben a Szovjetunió területén fogtak el.” Tehát a mintegy 250 ezer katona (rendőr, vámőr stb.) nem kapta meg a hadifogoly státuszt. Leopold Jerzewski lengyel szerző szerint a legénységi és tiszthelyettesi állomány néhány száz esetet kivéve — nem érdekelte a szovjet államvédelmi és belügyi szerveket: kb. „ 46 ezer embert szabadon engedtek, több mint 180 ezret pedig a Szovjetunió belső területeire deportáltak. [.. .] Az NKVD szervei [viszont] megkülönböztetett figyelmet szenteltek a lengyel tisztikarnak. Ez azonban nem csak hivatásos katonákból állt, hanem főleg tartalékos tisztekből, a lengyel értelmiség képviselőiből, akiket a háború kezdetén mozgósítottak. „[Kiemelés tőlem: — L. I.] Az Oroszország belsejébe szállított lengyeleket „ideiglenesen” 1939 októberében több mint száz tranzitállomáson (táborban) tartották fogva. Novemberben három nagy lengyel tábort alakítottak ki, a fogvatartottak egy része azonban „eltűnt” a börtönökben. 45
