Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Lagzi István: Requiem a Katyńban legyilkolt lengyelekért
A források szerint a központi lengyel börtön-tábort Kozelsk-ben állították fel, ahol ... több mint húsz egyetemi tanárt, háromszáznál is több orvost,... jogászt, mérnököt, tanárt. . . írót és újságírót tartottak fogságban. A Harkovtól délkeletre lévő Sztarobelsk helységben zömmel azokat zsúfolták össze, akiket a lwówi (lembergi) katonai körzet területén fogtak el. Itt is az értelmiséghez tartozókkal találkozunk: bíró, ügyész, tanár, orvos, közéleti személy, továbbá a lengyel légierő mintegy hatszáz kvalifikált katonája került „fogságba”. A legnagyobb „lengyel tábort” a Szeliger-tó egyik szigetén, Tver várostól délnyugatra, Osztaskov-ban rögtönözték. Az egykori kolostor területén őrizték a keleti vajdaságból elhurcolt lengyel birtokosok egy részét, mintegy négyszáz tisztet, a katonai bíróságok igen sok tagját, lelkészeket, több ezer rendőrt, határőrt. Az előbb említett három koncentrációs táborban (Kozelsk, Sztarobelszk, Osztaskov) Leopold Jer- zewski adatai szerint 14 500—14 800 lengyel tartózkodott, s mindössze 449 fő maradt életben. A táborokban lévő tényleges foglyok a szerző szerint abban reménykedtek, hogy a semleges és a szövetséges országok társadalma, különösen az angol és a francia kormány nyomást gyakorol majd a Szovjetunióra s visszanyerhetik szabadságukat. „Ez azonban nagyon nagy tévedés volt! Szomorúan kell megállapítanunk: sorsuk senkit sem érdekelt.” Az emigráns lengyel kormány nem használta ki lehetőségeit, nem szorgalmazta, hogy a fogvatartottakat átadják a német hatóságoknak, azon a véleményen volt, hogy honfitársaik szovjet kézben nagyobb biztonságban lesznek. A szovjet területen lévő lengyelek kérdése 1940 nyarán (a francia összeomlás után) merült fel, amikor a lengyel kormány Londonba tette át székhelyét és megkezdte az új lengyel hadsereg szervezési munkálatait. Jelentős számú tisztre, szakemberre volt szükség. Annak a gondolata is felmerült, hogy az újjászervezendő lengyel hadsereg egy része a szovjet lágerekben fogvatartott katonákból kerüljön ki. Ám, amikor a kérdéssel komolyan foglalkozni kezdtek, amikor érdemben számításba vették a több ezer lengyel tiszt(szakem- ber) hadrendbe állítását, akkor a felállítandó lengyel hadsereg tisztikarának 97 százaléka már „ . . . Katynnak és a gaztett két másik színterének tömegsírjaiban pihent.” (A lengyel tisztikar zömének, a fentebb említett három táborban fogvatartott lengyelek legyilkolása bizonyíthatóan 1939 decemberében vette kezdetét és valószínűleg 1940 május közepén, végén ért véget a szörnyű gyilkosságsorozat.) Néhány dolog a mai napig megmagyarázhatatlan. Az elszállítás előtt minden fogvatartottat beoltottak hastífusz és kolera ellen: színjáték volt vagy ki akarták játszani a halálraítéltek éberségét? Hideg élelmet is kaptak. Nyilvánvalóan sokan arra gondolhattak, hogy a tábor(ok) állományát a szovjetek átadják a németeknek. A halálraítéltek közül — a szerző szerint — 449 személy életben maradt, vallomást azonban később kevesen tehettek, aki mégis megtette, nem vették figyelembe, az angolok, az amerikaiak sem, senki a művelt világból. A nyugati szövetséges hatalmak nem akarták — akkor nem volt érdekükben — meghazudtolni a szovjet kormányt. Az azonban egyetlen kormányt sem ment fel a felelősség alól, hogy sok évvel később is miért hallgatták el az igazságot, a tudomásukra jutott információk lényegét. A kérdés ma is érdemi kérdés marad. Azt azonban semmiképpen nem lehet megkerülni, kiket, hol, kik gyilkoltak meg. A tények ismertek, de az értelmi szerzők, gyakorlati gyilkosok megnevezésére a mai napig sem került sor. Amikor a lengyel emigráns kormány az ügy nemzetközi kivizsgálását szorgalmazta, a szovjet kormány mély hallgatásba burkolózott. Majd, 1943. április 26-án a „Szovjetunió megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a lengyel emigráns kormánnyal. Ezt. . . azzal indokolta, hogy Lengyelország [a katyn-i ügy kivizsgálásában — L. I.] együttműködik a hitlerista Németországgal.” Meglepő módon a Nemzetközi Vöröskereszt egy semleges szakértői bizottság kiküldésének a gondolatától is elzárkózott. A szovjet tiltakozást mértéken felül tiszteletben tartották. 1943 április 28—30 között végülis egy Németország által összehívott (finn, bolgár, magyar, belga, dán, horvát, olasz, cseh, francia összetételű) bizottság utazott Katynba, mely kétséget kizáróan bebizonyította a korábban, a német hatóságok által közzétetteket. A „ . . . tetemek körülbelül három éve fekszenek a földben. Ezt bizonyítja a kalcium többrétegű lerakódása a rothadó agyvelő felszínén. [. . .] Az 46