Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Visky András: Európa arcáról álmodom, Virrad, megvirrad, Kikelsz a folyómederből (versek)
végigfutna a repedés az üvegen és bezúdulna a hó a szobába, elborítaná ágyunk, mintha az időből kihulló fehér virágszirmai volnának a szerelemnek s a tél hideg bilincsei kattannának csuklóinkra, álmatlannak álmodsz, én meg kisimult homlokkal csendesen alvónak látlak, várom, hogy felébredj és kisimult homlokkal csendesen alvónak láss s én álmatlannak álmodjalak, amint fölém hajolsz és álmaimba kívánkozol Kikelsz a folyómederből kikelsz a folyómederből, lecsúszik a moszat a szemedről, kikelsz a zongorából, mellkasodban elcsitulnak apró üllők és kalapácsok, kikelsz a fényképalbumból, mögötted magnézium mosoly szitál, kikelsz az aranyozott szélű porcelán készletből, koccannak fogaid, mintha vacognál, derekadról lecsatolod a fakardot, lerakod a bagolyvérbe mártott mérgezett hegyű nyilakat, lecsatolják rólad a vértet, megborzong meztelen mellkasod a hűvösben, kikelsz a ruhásszekrényből, a bélyegalbumból, az eperfából, a lepketáborból, elvezetik ménesedet, elkötik a kutyákat, állsz a déli verőfényben a szabad elvonulás reményében, talpad alatt földbe taposott árnyékod, izmaid megfeszülnek, kirajzolódnak nyakadon az inak, mintha véső érintette volna, halántékod vérerei akár a szélben várakozó márvány tömböké, a világ oszlopcsarnokában állsz, homlokodra az idő boltíve hajlik, tenger csapkodja bokádat
