Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Keresztury Dezső: Zene (vers)
Keresztury Dezső Zene Minden zeneszámot szeretek: vonóst, fúvóst, ütöst, sokféle párosukat, együttesüket; az ember találta ki valamennyit, hogy színesebben élhessen; de én hangszer nélkül is tele vagyok zenével, mert nekem énekel a szél, ha fúj, fák, házak nyögnek, sóhajtanak, vagy jajgatnak ostorcsapásai alatt, ha fölvihar zik, s mikor aléltan elül, mintha homokkal tömné be fülem; s mily rémületes a csattanás, ha kisül a fellegomlásban születő villám: vad fényét vak sötét követi a rémült idegekben, s csak a lombon át lepergő vizcseppek csobogása igyekszik megnyugtatni; permetesőben járom az erdőt, a por-víz egyhangú nesze kinyit s visszafordít magamba: testem csődje beszél, elhaló zenék avarján hallom átszürődni a magát egyre újító lét suhogását: ereimben lüktet a vér, a változatlan törvény szerint működő szerveim együttesében eleven összhang támad: zsongás, erdők, mezők, falvak beszélgetése, zsivaly-szőttesüket dobogásával tagolja szívem.
