Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Páskándi Géza: Egy jogszerző polgár panasza a pórhoz (vers)
Páskándi Géza Egy jog-szerző polgár panasza a pórhoz Tiborc, megállj! Ő — minden meránit színre visz. Itt és most enyém a panasz, hát megállj! A színpadot tekintsed: ki ágál ott: meddig? mivel? mikortól? Lézengő ritter. Szellem-léhütö. Mely’ nóta koncát nem dobná hamarabb csapiár legénynek, mint szellem és szív tiszta rózsáit szűz lelkek közé? Még anyaszóid monostorát is ledöntené, mit évezred emelt! Galambfiókát emlegetsz ... 5 nekem asztalfiókból — pokolpalackból — nem tud kitörni szellemem, s ha te szálló, fecske-lovaikat panaszlod — én karvalyt siratok, mely zászlónkról lehull. Porba süllyed minden szárnyaló. Megállj, Tiborc! Zsebedből rongy garast nem az lop, ki ajkadról szent igéd nyelveddel együtt tán lemetszené? Megállj! Te korábban kapsz baromfiudvart tőle, mint én — kegyéből — színpadot! Én nem mászhatok világ s idő deszkáira, míg fenn ö trónol s lenn a súgó-zugolyban fakó szolgái mind. Mert mind meráni, agyafúrt, hazug: nézz kívül e tájon. Ott! Körös-körül — cselt sző a les, a bamba acsarog. Aprítják-osztják még a mákszemet is. Kicsinységből semennyi sem elég. Megállj, Tiborc. Míg nekik jut tág mező — nekem világ deszkája: asztalfiók. S hogy — beütve oldalát — kihúzza-é egyszer —fényre — Isten: ö tudja csupán. Hát csitt, ne buzogj. Jer ide, jó öreg. Tiborc, ne sírj! Hogy tevéled én se. Elhangzott Budapesten a Nemzeti Színház Katona József-ünnepségén (1991), Sinkovits Imre előadásában. 12
