Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 1. szám - Grendel Lajos: Einstein harangjai (regényrészlet)

stein pedig reggelig virrasztóit mellettem, és hideg vizes borogatást rakott a homlokomra. Egész éjjel zúgtak a harangok a városban, egy percre sem hunytam le a szememet, értem szólnak a harangok, vigasztalt Einstein, köszönöm szépen, gondoltam, nem így képzeltem el a halálom óráját, de Einstein újra megvigasztalt, nem biztos, hogy meghalok, a harangzúgás csupán preventív intézkedés volt a részéről, ha minden igaz, nem a lelkem, hanem csupán a kommunista szellem távozik most tört testemből. Ha túlélem ezt a krízist is, újjászületek, s életem második felét már szabad emberként rendezhetem be.

A következő nap nagyobb részét átaludtam. Egy vizit alkalmával az osztályvezető, főorvos aggódva közölte velem a rossz hírt:

— Önt meg akarták mérgezni.

— De hát ez teljességgel lehetetlen! Ki tette volna és miért?

— Azt nem tudhatom — mondta. Aki a rántott csirkét hozta önnek. Megvizsgáltuk a laboratóriumban a csirkemaradékot, s valami identifikálhatatlan, idegen vegyületet találtunk a csontvelőben és a porcogókban. Az a szerencséje hogy a porcogókat nem fogyasztotta el.

— Ó, hát ez a Zsófi volt — rikkantottam, mert nagy kő esett le a szívemről.

— Zsófi? Kicsoda ez a Zsófi?

— Hát a volt feleségem. Egy kísérleti tyúktelepen dolgozik, bizonyára onnan való a csirke is, amit kirántott. Azt, persze, tudhatta volna ez a buta liba, hogy ismeretlen vegyszerekkel tömik az ottani csirkéket.

— Ön tehát elvált ember — tudakozódott tovább az orvos.

— Na igen. De a volt feleségemmel jó barátok maradtunk.

Az orvos azonban óva intett az elvált asszonyoktól.

— Bosszúállók és vérszomjasak — mondta. — Én már két feleségemtől váltam el, és azóta nincs biztonságban az életem.

Áldozat

13