Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Grendel Lajos: Einstein harangjai (regényrészlet)
nyira a közös mosdótálhoz. Két öregember közé raktak be, akik elpanaszolták, hogy már annyi felszabadulást értek meg, hogy ez a mostani forradalom meg sem kottyan nekik. Mindamellett éjjel-nappal a rádiót hallgatták és az újságokat bújták. Az ablak melletti ágyban fekvő öregembernek lehetett egy kis vaj a fején, mert azzal ijesztgetett, hogy az oroszok ezt úgysem hagyják annyiban, s akkor vérben fogunk tocsogni még a folyosón is. Fölemelte májfoltos kezét, mintha áldást akarna osztani, és szörnyű nagyokat horkantott. A középső ágyban fekvő öregember, akinek az egyik bordáját műtötték (vagy feleségre alkalmas bordát kerestek nála), egy este ki akarta kiáltani a szlovák államot, majd reggel, amikor lezuhant a láza, az amerikai hadsereget éltette. Mivel a gipszteknőben megmozdulni nemigen tudtam, beszélnem tilos volt s az olvasás fárasztott, leginkább a sorsomon tűnődtem, s Utolérhetetlen Énem szövegelését kellett hallgatnom. Utolérhetetlen Énem végre ismét elemében érezte magát. Örömmel tudatta velem, hogy amióta megöltem Viktort és kiugrottam az ablakon, eggyé vált velem, így most már nem az Utolérhetetlen Énem, mivel utolértem őt. Megdicsért, hogy végre önmagamhoz méltón cselekedtem, legalább egyszer ebben a rohadt és képmutató életemben. Néha elment harangozni, néha egy kicsit sokáig aludt, de egyébként állandóan a társaságomban volt, s biztatott, ne féljek, ebcsont beforr, amiatt pedig egy percig se fájjon a fejem, hogy ebben a forradalmi felfordulásban melyik oldalra álljak, mert ahogy ő a történelem eszejárását ismeri, holnapra a miből lesznek az ők, az őkből pedig a mi. Megfigyeltem, hogy fejtegetéseiben olykor több a lendületes szemfényvesztés, mint a logika. Persze hálás voltam neki, hogy nyugtat és vigasztal. Utolérhetetlen Énem bizonyosra vette, hogy Viktor meggyilkolása miatt nem fognak föllógatni, hiszen tettemet csak hirtelen felindulásból követtem el, s enyhítő körülmények is fennforognak, úgymint Viktor álnoksága és provokatív magatartása. Amennyiben a gyilkosságot megelőző beszélgetésünket lehallgatták — s erre mérget vehetek — a napnál is világosabb, hogy mint kétfejű császári sasok, terjesztik ki árva fejem fölé védőszárnyukat az enyhítő körülmények. És ha mégsem hallgatták le? Ugyan már, selypegte Utolérhetetlen Énem: ebben az országban, amelyet unos- untalan fölszabadít valaki, olyan még nem fordult elő, hogy a poloskákat csak egy fél órára is kikapcsolták volna. — De itt ezentúl demokrácia lesz! Utolérhetetlen Énemet ellenvetésem nem hatotta meg, s csak tovább vigasztalt és csendesített. — A demokráciának is sok ellensége van — nyugtatgatott rendületlenül. — A poloskákra ezentúl a demokrácia védelme érdekében lesz szükség. Minden reggel, minden délelőtt, délben és délután feszült izgalommal vártam, hogy az orvosom vagy a szolgálatos nővérke kíséretében fölkeres egy nyomozó, s ha letartóztatni addig nem tud, amíg egészen össze nem drótoznak, de legalább őrszemet állít a szobám elé. Hiszen hátha megszököm. Azt hiszem, ezt így szokás. Még akkor is, ha ebben a pillanatban felülni sem vagyok képes, nemhogy kereket oldani. Mindenesetre az ördög nem alszik, és első a biztonság. Nyomozó azonban nem jött. Helyette egy napon Zsófi toppant be, elvált feleségem. Alig ismertem föl. Hatalmas fekete kalapot telepített a fejére, mint egy malomkő, s erkölcstelenül szűk és rövid fekete szoknyát vett föl. Amikor némi habozás után ráébredtem, hogy ő az én volt feleségem, vegyes érzelmek tolultak 10
