Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Féja Endre: Egy kapcsolat dokumentumai - Kós Károly: Levelek Féja Gézához
S ezzel a jó érzéssel kívánok Neked búcsúzóul jó egészséget, és ölellek szeretettel s a régi barátsággal Kós Károly Kolozsvár, 1973. XII. 6. Kedves Gézám! Szíves elnézésedet kérem, hogy feleségem halála alkalmával küldött meleg, baráti résztvevő soraidat ilyen hosszú idő múlva köszönöm meg. De amikor az én áldott emlékű, hosszú és sokszor nagyon nehéz — de mégis szépséges és boldog —, minden jó és keserves időszakában hűséges élet- és munkatársam „elment, nem látom többé soha” (Ady), magával vitte az én életemnek minden örömét és az egész értelmét. Sőt jórészt az egészségemet is. Mert temetése után hosszú ideig súlyos betegen feküdtem, jó gyermekeim ápoltak. Tavaszra ugyan kikerültem az ágyból, de csak mint árnyéka régi énemnek: a lábaim érömlése (érelmeszesedése) erősödött, szívműködésem gyengült, és a látásom is romlik. Orvosi rendelkezésre nappal is jórészt feküdnöm kell, ülnöm mind kevesebbet, járnom egyáltalán nem szabad, de nem is igen tudok. Ebből a tehetetlen magányosságomból mentettek meg az én jóságos szívű leányom (és vejem), amikor nyár elején magukhoz költöztettek az öreg, eléggé romlott de kertes lakóházukba, (melyet ők is csak most tél vége óta kezdtek restaurálni tetőtől talpáig, hogy egyáltalában lakható lehessen), és most — rám való tekintettel, hogy az én raktárban összezsúfolt bútoraim is elhelyezhetők legyenek — még két lakóhelyiséggel, elő- és fürdőszobával toldanak meg, rendeznek be és szerelnek fel még, hogy talán újesztendőre mindnyájan (lányom, vejem, tanár-unokám és én is) megkapjuk a magunk életformájához okvetlenül szükséges külön lakó-, ill. munkahelyünket és egyúttal közös családi otthonunkat. Egyszóval ez vagyok most és így: egy régen elmúlt világ megfáradt, kivénült, munkaképtelen, tehát feleslegesen ittfelejtett maradványa. Aki próbálgatom a hosszú hónapok óta felgyűlt és tovább is szaporodó hozzám érkezett leveleknek legalább az érdemesebbjeire való válaszleveleim megírását. De ezt bizonyára így rendelte el számomra a mindenható Sors, ami ellen nincs apelláta, tehát bele kell nyugodnom. Ezzel ismételten köszönöm résztvevő meleg baráti soraidat, szeretettel ölel az öreg Kós Károly Ui. Bocsáss meg már-már olvashatatlan írásomért, de az én fáradt szemeim alig látják a betűket, amiket leírok. Kolozsvár, 1974. V. 23. Kedves Gézám! Röviden válaszolok márc. 11-én kelt kedves és jókedvűen panaszkodó leveledre, mert gyengülő szemeimnek nehezére esik az írás (az olvasás is, sajnos). Nemrégen kaptam levelet egy régi bpesti jó asszonyemberemtől, (magyar irodalomtanár); annak egyik passzusát idézem az alábbiakban szószerint: „Decemberben a Kossuth Klubban volt egy Kós Károly-est, és ott Féja Géza mondott a végén pár perces beszédet, de azt olyan szuggesztíven, hogy az utána 30
