Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Virág Zoltán: Stratégiai állapotok Balázs Attila Cuniculus című regényében
által nagyon kedvelt hagyományával is kapcsolatban állnak, s a történelemszemléletnek, a világfelfogásnak a Cuniculusban kialakított formáira hivják fel a figyelmet. 3. Regényünk maga is idéz egy irokéz indián mesét, A mesemondó szikla címűt, amely ugyanabban a mesegyűjteményben található, ahonnan az üreginyúl versenyfutásának tanulságos történetét kiemeltem. A szikla, ez a különös mesemondó, a mese fogalmának olyan meghatározását hagyja örökül az indiánokra, amely a Cuniculus szerzői elbeszélői mese fogalmának adekvát definíciójaként is érvényes feltételezhetően: „Mik azok a mesék? Olyan régi dolgokról szóló történetek, amelyeket már nem tud senki.” Kölcsönvéve Ortutay Gyula felosztását (in. Magyar Néprajzi Lexikon 3. kötet 577— 579.), a Cuniculus mesemondóját „alkotó típusúnak nevezem”, olyannak, aki gyakran saját feltartóztathatatlan közlési vágya miatt, gyakran kényszerítő hatások, eltérítő mechanizmusok (a nyúl terjedelmes történetébe való gabalyodás és az állattal folytatott „versenyfutás” stb.) következtében fejre állítja, kifordítja a történeteket, saját változatára emlékezik, bizonyos részleteket kapcsol hozzá történeteihez a megfékezhetetlen téma- és idősíkrétegző tendenciák következtében: „Ó, Kalliopé, ó, Klió! gyertek, gyertek! Mindent át- meg átsző akaratlanul is a történet, a történetiség, a történelem. História, Hispánia stb. Éljünk mindannyian százezer évig! Miért is ne?” Nem járnék d helyesen, ha a „mese” szó jelentésén és a „mesemondói” típusokon gondolkodva elfelejtkeznék e kategóriák posztmodem szituációs, médiák teremtette és technicista perspektíváiról. David Riesman alapvető könyvének megjelenése óta (The lonely crowd, 1961.) köztudomású, hogy amikor a „mese” szóhoz viszonyulunk, akkor semmiképpen sem csak az irodalomra, a regényre, a költészetre stb. kell gondolnunk. Tehát bármilyen jellegű, hatásos médiabeli jelentés e meghatározás értelmében meseként értelmezhető. A „mesemondó”, illetőleg technikai megfogalmazásban: a tömeghírközlés pedig az intézményi szférákhoz kapcsolódva mutatja be a világot, megszabván az emlékezetek és képzeletek formáit és határait. A Cuniculus „alkotó típusú” mesélőjét ezek a jelentések és a belőlük adódó lehetőségek valóban befolyásolják, hiszen kikerülhetetlenül szembetalálkozik velük: „Kedves barátom, a fejem zúgó kaptár. Gutenberg és McLuhan néz rám mosolyogva. És végül elnézésed kérem, ha ez az egész úgy tűnik neked, hogy holmi halandzsa, dodonai jóslat — erről nem tehetek.” A szerző/mesélő segítőkészen együttműködik a „kedves/nyájas” olvasóval, leellenőriz- hetővé, „adalék-információk” szolgáltatójává avatva önmagát: „Ezzel nem a dologba való beavatottságunkat igyekezzük kihangsúlyozni, csupán készségünket, hogy a kedves/nyájas olvasó segítségére siessünk, amikor csak szüksége van ránk. (. . .) Másrészt azokon a kedves/nyájas olvasókon igyekszünk segíteni, akik különböző oknál fogva — pl. laza koncentrációs képesség, problémák a munkahelyen, a családban, szerelmi csalódás, ideiglenes paralízis, katatónia, szívidegesség, túlfokozott nemi ingerlékenység, különböző neurózisok stb. — képtelenek az ún. totális olvasásra. Köszönjük.” A szóba elegyedések mellett, még tevékeny résztvevővé is lépteti azokat, akik a 240. oldal interpunkciós jelekkel ellátott, üres oldalát megírják, amely „tetszés szerint kitölthető — ceruzával!”, és így közreműködnek a mű „megemésztésében”, létrehozásában. Regényünk többdimenziós gondolatmenete „folyamatosan profanizálja a történelmet, ám kitűnően jellemzi magát a történelemírást is” (Fekete J. József). Próbálván birtokba venni a valóságot; a történetiséget, a történelmet mint a valóság forrását határozza meg, s szerzője/mesélője számára nemcsak az a historikus igazság, ami megtörtént, hanem az is, amiről elmesélhető, újra elmondható, hogy megtörtént vagy meg fog történni, hiszen voltaképpen csak állandó helycsere zajlik vagy ahogy szerzőnk Világ, én ma felébredtem! című második kötetében írja: „egy struktúra van: az állandó visszatérés és azon túl!” 83
