Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Ryszard Kapuściński: Etiópiai riport (Fordította: Szenyán Erzsébet)
Alig léptem ki a szálloda ajtaján, egy csoport suhanc fogott közre. Kitisztítják a cipőmet! Mennyibe kerül? Amennyit gondolok. Adok 5 birrt egy cipőért? — kérdik. Öt birr, az sok — alkudozom. Adok egy birrt. Rendben van, mondják, s mindjárt hozzá is teszik — ha nincs most nálam pénz, máskor is fizethetek, alkalomadtán. Kis csórók, mezítláb, félmeztelenül. Ugyanakkor öntudatosak, udvariasak, mosolygósak. Honnan jöttem? Mit csinálok? Mi a véleményem Etiópiáról? Európában bekerülhet-e az egyetemre egy cipőpucoló? Lehet-e belőle jogász? Orvos? Egy nagy üzlet tulajdonosa? Addis Abebában sok embernek van üzlete, de azok kicsi üzletek, őket pedig egy nagy, áruval tömött üzlet érdekelné. Mintha megállt volna az idő. Hiszen hasonló dolgokról beszélgettem apáikkal, akik ugyanilyen udvariasak, mosolygósak, öntudatosak voltak. És így van ez az egész országban. Mindenütt ugyanaz a szívélyesség, segítőkészség, vendégszeretet. Mindent megtesznek, hogy az ember jól érezze magát, biztonságban legyen. Mintha nem élték volna át a diktatúrát, mintha a diktatúra nem hagyott volna rajtuk semmi nyomot, egyszerűen mintha nem is lett volna. Ez a kultúra kidobta magából a szovjetizmust, mint idegen testet. Etiópia megmaradt, ami volt — szép, szegény ország, amely tisztában van kulturális sajátosságaival, és büszke arra, hogy ezer éven át megőrizte függetlenségét. Mengisztu felemelkedése és bukása az afrikai szovjet expanzió történetének fontos fejezete. Ez a történet az 1952-es egyiptomi fordulattal kezdődött, és most, 1991 májusában ért véget Etiópiában, vagyis közel negyven évig tartott. Ez alatt az oroszok sok-sok milliárd dollárt temettek Afrika homokjába, és tulajdonképpen semmit sem nyertek vele. A kontinens számos országában, Angolától Líbiáig, Guineától Szudánig a mezőkön vagy az árkokban hevernek a szovjet tankok, szállító járművek, ágyúk és teherautók roncsai. Most láttam Szudán határán, Gambalában félrehajított, rozsdásodó „Ural” teherautókat. Pont ezek a járművek hiányoznak a Szovjetunióban ahhoz, hogy Cseljabinszk, Omszk és Szverdlovszk lakosságának kenyeret, tejet, cipőt, inget lehessen szállítani. A szovjet expanziós tervekben „Afrika Szarva” (The Horn of Africa) különleges helyet foglalt el. Nemcsak arról van szó, hogy innen viszonylag közel van a Szovjetunió határa, hanem valami sokkal fontosabb dologról. Aki befolyásra tesz szert Afrika Szarvában, az ellenőrzése alatt tartja a Földközi-tenger és az Indiai-óceán közti átjárást, de mindenekelőtt egy karnyújtásnyira (értsd: rakéta-hatótávolságnyira) van tőle az Arab-félsziget, vagyis a világ leggazdagabb olajkészlete. Két ország különösen kedvező stratégiai helyet foglal el itt. Az egyik Etiópia, a másik Szomália. Csakhogy amíg él Hailé Szelasszié császár, Etiópiában erősen tartják magukat az amerikaiak. Moszkvának tehát Szomália marad. A 60-as években és a 70-es évek elején egyik szovjet fegyver szállítmány követi a másikat, és szovjet katonai tanácsadók hada özönlik az országba. Mindenütt beléjük botlottam — Mogadishuban és Hargeysaban, Kismaayoban és Beled Hueriben. De a legtöbb pénz, építőanyag és munkás Berberába ömlött Moszkvából, mert az oroszok ott építettek föl egy hatalmas atomtengeralattjáró- bázist. 1974-ben a már nagyon idős Hailé Szelasszié elveszti hatalmát Etiópiában. Néha olyasmit lehet olvasni, hogy Mengisztu döntötte meg a császári trónt, hogy Eitópiában fölépíthesse a kommunizmust. Ez azonban tévedés. Mengisztu akkoriban még alig múlt 30 éves, közepes rangú katonatiszt volt, és egyetlen etnikai csoport támogatását sem élvezte, tulajdonképpen ismeretlen személynek számított. A császárt néhány, nyugati (főleg amerikai és brit) katonai akadémiákon tanult tábornok távolította el, olyan demokratikus és hazafias nézeteket valló emberek, akik nem tudták tovább elviselni a császárság utolsó éveiben uralkodó korrupciót, nepotizmust és tehetetlenséget. A puccsisták élén a népszerű, közszeretetnek örvendő Aman Andorn tábornok állt. Ő lett az elnöke a Dergue nevű bizottságnak, amely átvette Etiópiában a hatalmat. A Dergu- eba a közkatonák tömegei által választott katonatisztek kerültek. A bizottság titkos szervezet volt, tagjait titok övezte, nevüket csak suttogva lehetett kiejteni. Egy ízben Aszmarába szerettem volna repülni, de a város ostrom alatt állt, el volt zárva a külvilágtól, semmiféle újságírót nem engedtek be. Magas összeköttetéseim révén kaptam egy telefonszámot 30
