Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - 110 éve született Kodály Zoltán - Móser Zoltán: Az Eötvös Collégium és Kodály (tanulmány)
házmesterek ritkás sorfalára. Hajnalodott, mire a Csillag utcába értünk, de nyolckor már íróasztalnál, könyvtárban vagy másutt, munkája mellett ült ki-ki. Mulatni kell, de dolgozni muszáj volt.” Az idézetek sorát egy rövidke részlettel zárnánk: „Könyvek, folyóiratok szeretik címükben ezt a két szót összekapcsolni: élet és tudomány. Bátran föl lehetett volna vésni a Csillag u. 2. Kerkapoly bérház homlokzatára mint a kollégium jelmondatát.” * * * S mert Balázs Béláról külön kívántunk szólni, most róla emlékezünk röviden. Ugyanis már ebben az időben, 1903-tól rendszeresen vezette a naplóját. Ebben több feljegyzést is találunk a kollégiumról, az ott eltöltött évekről, és mert bennünket elsősorban ez érdekel - Kodályról. Ezek közös séták és beszélgetések emlékét őrzik, sokszor a meg nem értés jegyében. Az első, 1904. április 18-án kelt bejegyzés is ilyen: „Tegnap kint jártam Kodállyal a budai hegyekben. Nem bírom megközelíteni. Igazán nem tudom már, mihez fogjak. Néha úgy rémlik, mintha nem büszke tartózkodás volna az ő hideg zárkózottsága velem szemben, hanem elfogultság. Csodálatos, hogy mennyire elfogult és esetlen is bizonyos tekintetben néha, ha valami bizalmasabb dolgokról van szó. Talán belső világának kifejezőképessége annyira egy irányba, a zeneibe fejlődött ki, hogy a szóbeli kifejezéstől elszokott. Pedig néha csodálatos csattanó, sőt festői kifejezései vannak némely dologra.” Egy másik augusztus 9-i feljegyzésben ezt olvashatjuk Kodályról: „zárkózottságát, azaz érthetetlenségét értem. Mély érzésű. Gazdagok, színesek és finomak érzései. Hiszen művész! De muzsikus, nem poéta...” Az október 20-i naplórészlet Kodály híres természetimádatából és nagy sétáiból nyújt ízelítőt: „Vasárnap Zoltánnal kimentünk megint az erdőbe. Útközben felszedtük Szilágyit és Molnár Antalt...* Körülbelül fél hatig elfecséreltük az időt a svábhegyi fogaskerekű állomásán. Akkor ők visszamentek, mi Zoltánnal felutaztunk, és megint csináltunk egy éjszakai kirándulást. A Normafánál, a Jánoshegyen, a Zugligetben voltunk. Szép holdvilágos éjszaka volt.” Az olyan feljegyzés, mint az alábbi, eléggé felkavaró ugyan, de talán eligazító is lehet életének megítélésében: „Zoltán ma csodaszép volt. Leheletfinom minden vonása és csupa lélek, zene. Úgy beszél az apjáról, mint egy idegenről. Megveti. Az anyját imádja.” (1905. március 10.) Tanulságos a következő bánatos emlékű, ám mégis szép kirándulásuknak a kalandját elmesélő bejegyzés. Egyik alkalommal ugyanis lekésték a csatlakozást, és csak másnap hajnalban tudtak visszautazni Nagymarosról Pestre: „Zoltán, bár ide-oda lógott az álmosságtól, egy parasztmenyecske beszédjét figyelte, és gyönyörködött a zárt e-kben és gutturális a-kban.” Sorolhatnánk tovább az érdekes és elgondolkodtató bejegyzéseket, sorra vehetnénk barátságuk egyes állomásait és kitérőit. Erről Péter László kis könyvében a „Különös barátság”, „Félreértések”, „Kéznyújtás” című fejezetekben részletesen Szilágyi Sándor: tanár, a kollégiumban Senior, kiváló zongorista volt, aki rajongott Wagner zenéjéért. Kodály elsőéves korában tőle kapott zenei ösztönzést. Molnár Antal: zenetörténész, zeneszerző, tanár, brácsaművész, Kodálynak ötödikes gimnazista kora óta egyik tanítványa. 55