Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Választás Montaigne és Caesar között (Ryszard Kapuscinskival beszélget Kovács István)
Választás Montaigne és Caesar között Ryszard Kapuscinskival beszélget Kovács István JL ▼ éhány esztendeje, mind Lengyelországban, mind Magyarországon másról se hallani, ha a kultúráról esik szó, hogy milyen válságban vannak a könyvkiadók, s még inkább a könyvterjesztő vállalatok. Az írók egzisztenciális és alkotói-erkölcsi válságáról elhangzó vélemények nem kevésbé perzselik a papírt és a levegőt. Tekintélyes azoknak a literátoroknak a tábora, akik aligha reménykedhetnek könyvük megjelentetésében. Ennek persze megvan a maga jó oldala is. A múlt rendszerben porciónyi lojalitással, némi összeköttetéssel tíz-húsz könyvet is kiadhatott a fél-tehetség. De a könyvkiadás válsága azt a megbízható közepes szintű literatúrát is sújtja, amelynek befogadói közül a rangos irodalom olvasói is verbuválódnak... Valamennyien szenvedő alanyai vagyunk az átmeneti korszaknak. Láthatjuk, íróink egy része lemond korábbi szent hivatásáról és politikai szerepet vállal. E szerep azonban nem értékelhető oly egyértelműen, mint az, amelyet a kommunista rezsim ellenzékeként társaival együtt játszott. És itt máris szerepzavarba, többnyire le nem leplezett személyiségválságba ütközünk. Mi a véleménye ezekről a végső soron irodalmat, kultúrát sújtó válságok soráról? — Válasszuk szét az Ön által említett két kérdéskört, szellemi válságövezetet: azt, hogy milyen helyzetbe került az író, és milyenbe a könyv. Krízisük a társadalmat a kommunista korszak után megrengető sokkal átfogóbb válság része. Tudatában kell lennünk annak, hogy ma - sokkal inkább mint tegnap, tegnapelőtt - egy nagy átalakulás folyamatának részei, részesei vagyunk. Ez az átalakulás természetesen egyszerre társadalmi, politikai és kulturális. Az egyik legnagyobb hiba, amit nap mint nap elkövetünk az, hogy az országainkban végbemenő nagy átalakulás elé nem illesztjük oda a „forradalmi” jelzőt. Ennek az lehet az oka, hogy a történelemről alkotott víziónk, tudásunk korlátolt a forradalom fogalmát illetően. Azonnal barrikád, géppuskatűz, tömeges kivégzés, vér, temetővé változott park stb. jut róla eszünkbe. Mivel mindez nincs, fel sem merül bennünk az, hogy amit átélünk, az igenis forradalom, méghozzá mindent átható forradalom. És mint minden forradalom, ez is hosszan tartó válsággal jár. E válság a régi struktúrák válsága. Ettől miért pont a könyvkiadás legyen mentes? Mert mi volt korábban? Az irodalmat az írók meghatározott köre művelte. Közösségük rendelkezett egyfajta társadalmi megbecsültséggel, ranggal. A könyvet néhány monopolhelyzetben levő állami könyvkiadó jelentette meg és teijesztővál- lalat értékesítette. Mindez a szemünk láttára porlad szét. Menthetetlenül. A forradalmi korszak jellegzetessége az új szerkezetek, az új rendszer hiánya. Ez a könyvkiadásra, a könyvterjesztésre is érvényes. Lengyelországban napjainkban vagy hatszáz könyvkiadót tartanak számon. Többségük a létrejöttük után azonnal el is tűnik; felszívódik. Esetleg közben kiadnak két-három nagy nyereséggel kecsegtető könyvet. Az esetek egy részében a szerzői jog tiszteletben tartása nélkül... 36
