Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Máriás József: A kórkép időtálló, ma is találó
Máriás József A kórkép időtálló, ma is találó „■■■egy országrészt nem fogadalom, fegyver és birtoklás tart meg, hanem az a titokzatosabb hódítás, mely úgy ejti meg a földet, mint férfi a nSt” • • Németh László: Magyarok Romániában o tvenhét esztendeje annak, hogy Németh László, Keresztury Dezső, Szabó Zoltán és Boldizsár Iván társaságában romániai utazást tett, ugyanannyi ideje, hogy a Tanú 1935. 3-4. száma közölte az útinaplót, mely mind Magyar- országon, mind Erdélyben hatalmas vihart kavart. „Egyenesen megdöbbentő az a vakmerőség, amellyel halálunkat jósolja” (Ta- vaszy Sándor - Kiáltó Szó); „kívülről senki sem ítélkezhet” (Dr. Jancsó Béla - Erdélyi Fiatalok); „betegek vagyunk még, de nem halottak” (Albrecht Dezső - Hitel); „hogy a megbotránkozás olyan nagy, azt mutatja, hogy erre a kritikára még szükségünk van” (László Dezső - Pásztortűz); „ismerjen meg minket, a mi valóságunkban” (dr. Nagy Géza - Erdélyi Helikon); „mint annyiszor, úgy itt is téveszmékkel viaskodik” (Gaál Gábor - Korunk) - olvashatjuk a korabeli romániai magyar sajtó reagálásaiban. Valóban vakmerő volt, valóban kívülről ítélkezett, tényleg betegek volnánk, tényleg más a mi valóságunk, ítélete téveszme volna? - kérdezheti a mai erdélyi olvasó. De miként is válaszoljon e kérdésekre, ha értetlenül áll velük szemben? Kétszeresen is értetlenül; hisze, egyfelől nem ismeri - hisz hermetikusan elzárták előle - saját történelmét, múltját, másfelől nem ismeri az útirajzot, amelyet az eszmék szabad áramlását gúzsba kötő rendszerek indexre tettek, könyvtárak titkos állományába helyezték. A Sorskérdések című kötetben ismét megjelent mű a felfedezés erejével hat a mai romániai olvasóra. Az eltelt idő sem homályos!tóttá el, nem ingatja meg megállapításai, következtetései igazát. Holott ő nem is ítélkezett, csupán a harmincas évek romániai társadalmi-politikai keresztmetszetét adta. Kívülről látta mindezt? Mondható ez, kérdezhető ez attól az írótól, kinek gondolatrendszerében, életművében - születése okán-jogán is - Erdély mindvégig jelen volt, aki pályája kezdetén - 1926-ban - írta e szavakat: „Aki ismeri Erdély kultúrhistóriáját, vár innét valamit. Aki ismeri az erdélyi magyarságot, rendkívülit vár”. Az író hibája volna, hogy a közel tíz év utáni szembesítés kiábrándító hatású volt? írhatjuk-e mindezt annak rovására, hogy a reformeszmékből, a megvalósulás kudarca miatt kiábrándult író sötét szemüveggel mérte, viszgálta a romániai valóságot, a kisebbségi élet alakulását? Jancsó Béla példájára kérjünk-e mi is perújrafelvételt? Megtehetjük. És meg is kell tennünk! Elsősorban azzal, hogy elmélyedünk a műben. S csakhamar rájövünk: a kórkép időtálló, ma is találó. Időtálló és találó a román társadalom jellemzése, elemzése és a következtetés is. Az „életvirulencia”, a „felmenő ország”, az „elregátiasodás”, a „másféle echi- pá”-k éppúgy jelenvalók, amint ma is találó a megállapítás, a román sajtó zöméről: 33
