Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Török Endre: A tudás kelepcéje
Török Endre A tudás kelepcéje A-1.Z embernek, ha csak valamennyire is képes átlátni helyzetét, amibe - ha jóindulatúak vagyunk - lassanként már egy évszázada került, éreznie kell, hogy csalás áldozata. Könnyű lenne azonban áthárítani a felelősséget, mondjuk, kizárólag a történelemre, amely kétségkívül látványos csalások, összeesküvések hatalma alá dobja az egyént, csakhogy a világ, mint a csalás színtere, az embertől magától válik olyanná, amilyen. Miközben unos-untalan arról beszélünk, hogy mi történik Keleten és Nyugaton, Északon és Délen, nem vagy alig ismerjük fel, ami nyilvánvaló: a világ oszthatatlan, s mihelyt az egyik régióban elénk tárul a csalás, addig egy más formát öltve már készülődik a másik régióban. Az ember által létrehozott „önálló” világ - némi túlzással szólva - a csalások révén tartja fenn magát. A szabadság, egyenlőség és testvériség, amióta az ember ezt kimondta, és amíg saját hatalmasságának tudatával, a csalás eltitkolásaként, ideológiákba öltöztetve próbálja hirdetni, komédia csupán. Minden egyes szabadság egy más valaki rabságát hozza magával, kizárva a testvériséget, de kizárva az egyenlőséget is. Ezért a szabadság minden csalás gyökere abban az esetben, amit oly gyakran tapasztalunk, hogy szabadságát az ember az ember ellen használja. * * * Az egzisztenciális otthontalanság. De ha ez így van, miért nem lehet tenni ellene? És valóban nem lehet? Hiszen a technika forradalma mégiscsak egy nem akármilyen emberi tudás következménye, az ismeretek roppant halmaza és kombinációja, amely - ha ésszerűen nézzük vagy gondolkodunk felőle - az élet javát szolgálhatná. Részben, persze, szolgálja is, de csak részben. Látjuk magát a teljesítményt, a tudás folytonos emelkedését, és a tudásból származó, főként „tárgyiasult” magaslatokat, de közben azt is látjuk, feltéve, ha látjuk egyáltalán, hogy teljesítményével az ember a maga valódi javára mégsem tud igazán mit kezdeni. Sőt a teljesítmény valósággal elborítja, méghozzá úgy, hogy el is kápráztatja. Pedig a létesítmények rendszere tartja hatalmában az embert, és nem megfordítva, legfőképp azért, mert e rendszernek nincs vezérlő szellemi elve. Emiatt került önhibájából ennek a világnak a markába az ember. Ez a tévedés abból ered, hogy fehs- merve önállóságát, kisajátította magának a feltétlen önrendelkezés jogát is. Úgy él, mintha azt tehetné, amit akar, holott bezárta magát egy olyan tudás kelepcéjébe, amelyben látszatra él ugyan, de ez az élet a külső szabadság ténye mögött a semmi valóságát hordja. A merőben csak „civilizált tudás” ugyanis elszakadás a természettől és leválás a létről. Voltaképp az ember kivonulása önmagából. A technokrácia rabszolgájaként lehanyatlása egy egzisztenciális otthontalanságba. Elfelejtette teremtettségét, tehát elfelejtette azt, hogy a természetből emelkedett ki egy felsőbb jóindulat jeleként. Sőt elfelejtette azt is, hogy e felsőbb jóindulat írta bele a teremtő szellemi erőt, vagyis az ember nem önakaratából létezik. Tudása 28
