Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Poszler György: Homér és Osszián
tisztulásától, ami a dolgok okának megismeréséből származik. És a kötelesség megismerésétől, a sors vállalásától. Amely egyértelmű a Hybris megtörésével. Hat évtizedes óhaj. Hihetünk benne ma is? Annyi katasztrófa után, a szív békéjében? Csak magam nevében beszélhetek. Nemzedékemre is alig célozhatok. Mintha katarzisképességet vesztett nemzedék tagja lennék. Nem csököttnek születtünk, csak a történelem csonkolt. Sokáig megvolt. Nagy megrázkódtatás, megvilágosodás és megismerés, az okok megértése, félelem és részvét, utána a szív békéje. Nyomozzunk csak vissza. Megvolt ’44. március 19-én és október 15-én. ’49 szeptember-októberében. ’56. október 23-án és november 4-én. ’58. június 16-án. Talán felderengett ’89. december 29-30-án. De már nem volt az igazi. Közben történhetett valami. A fekete-fehér, menny-pokol, emelkedés-zuhanás ellentétes egységének megrendítő átélésében. A puha diktatúra atmoszférájában. A napi lázadáskiegyezés, bátorság-gyávaság, keménység-megalkuvás vibrálásban elveszett. Vagy megszürkült. így ért a változás. Biztos tapasztaltán, talán okosan. Biztos szkeptikusan, talán illúziótlanul. Ám nem lehetek reménytelen. Talán a művészet visszaadhatja. Vagy feltámaszthatja. Az elveszett vagy teszthalott képességet. Amit a történtek megélésének jelenidejűsége elveszített vagy elaltatott. Visszaadhatja vagy feltámaszthatja. Az értékek feltárásában; a megtisztító-néven nevező aktusban; új magatartások alakításában; a történtek megformálásában. Nem a megélés tapasztalati jelenében, hanem az ábrázolás megtisztított múltjában. Ezért a könyörgés élet elsorvasztotta katarzis helyett művészet teremtette katarzisért. Emberségünk múlhat a művészet győzelmén. * * * Hogy mindez elég-e? Régi értékek előásása, a dolgok megnevezése, új magatartások formálása, visszanyert katarzis? Mármint a Toynbee emlegette kihívás-válasz jó ritmusának helyreállításához? A Bibó emlegette válsághelyzetben való jó reakció megtalálásához? Valószínűleg nem. De a lelkünket megmenthetjük vele. És sok egyéni keresésből összeállhat a közös találás is. Am, sajnos, az ezredvégi gondolatok után nem Hornért idézem, hanem Ossziánt, nem Petőfit, hanem Aranyt: „Híves, borongó őszi nap; Beült hozzám az unalom; Mint a madár, ki bús, ki rab, Hallgat, komor, fázik dalom. Mit van tennem? olvasni tán...? Maradj Homér fénydús egeddel, Maradj te most! ...Jer Ossián Ködös, homályos énekeddel. 27
