Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Poszler György: Homér és Osszián
Collegium Transilvanicum Szembe kell nézni e történelemmel. És a belőle fakadó jelennel. Regionális és hazai szinten. „Zsákutcás” történelem? Nem tudom. Ám a meggondolandók világosak. Mostanság riasztóan sokan beszélnek a nemzetről. Isten őrizzen, hogy mindezekkel egy platformra kerüljek. Mégis le kell írnom, mert megköveteli a mondandóm tartalma és gondolatmenetem logikája. A világ és Közép-Európa gondján belül: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.” Úgy ahogy értendő, tradícióval és nyelvvel együtt. Akkor is így, ha különbözőképpen közelítjük. Ki-ki világnézete és vérmérséklete szerint. De talán egyetértünk: nem biológikumról, de etikumról; nem etnikumról, hanem kultúráról; nem kirekesztésről, ám befogadásról; nem másokkal szembeállító önmegbecsülésről, inkább másokhoz közelítő közös megbecsülésről van szó. Óriási a leválasztott magyarság és a diaszpóra. Talán csak az örményeké és zsidóké hasonló vagy nagyobb. Ebből következik: tizenötmillió magyar politikai és adminisztratív képviseletére nem vállalkozhatunk, de morális és szellemi képviseletére igen. Ez a diaszpóramagyarság esetében az érzelmi és nyelvi azonosságtudat megőrzése. A leválasztott magyarság esetében - ezen tűi - valami több. Az autonómiák dilemmája és a határok spiritualizálása is. De ez már megint Közép-Európa általános gondja. És számolni kell vele: az elvándorlás éppen a nemzetiségi értelmiséget fenyegeti. Felmerül az értelmiség nélkül maradt nemzetiség réme. Az értelmiség nevelése és nemzetiségi öntudata a legfontosabb. Ezért jut eszembe Venczel József, Márton Áron egykori tanítványa. Csiki katolikus székely. Szociológus és művelődéspolitikus. Álma a Collegium Transilvánicum. Tudományos műhely és értelmiségképző iskola. A nemzetiségi lét és magyarságtudomány kutatóközpontja. Tudományt tanít és hivatást sugall. Ami a kisebbségi értelmiséginek elengedhetetlenül szükséges. Magas szintű népfőiskola és erdélyi Eötvös-kollégium. Felsőfokú rokona Németh László népi Eötvös-kollégiumának, Vas István szocialista ifjúmunkás-kollégiumának. Félek tőle: elméletileg - biztosan - felépíthető modell; gyakorlatilag - valószínűleg - realizálhatatlan álom. III. Megrendült Csillagok Alatt „Különös magyar jelenség azonban az, hogy az ország történetének legújabb- kori szakaszában, különösen pedig a 19. század végétől kezdve, döntő történeti pillanatokban, mindenekelőtt 1914-1920 között és 1938-1944 között végzetes módon képtelennek bizonyult arra, hogy saját helyzetének valóságos adottságait és az ebből fakadó feladatokat meglássa... Vezetőkben és a közösség egyes tagjaiban döntő pillanatokban végzetesen hiányzott vagy megzavarodott a közösség érdekeinek felismerésére irányuló morális ösztön - ami nem valami misztikus kollektív jelenség, hanem a közösség egyes tagjainak ép ítélőképességéből tevődik össze -, s úgy látjuk, hogy ugyanakkor más népek hasonló kritikus helyzetekben „ösztönösen” helyesebben, igazabban, s a maguk közösségi érdekeinek megfelelőbben viselkednek... A magyar alkat megzavarodásának jelenségei is elsősorban ezekben az összefüggésekben megdöbbentőek...” (Bibó István) Most újra a jó vagy rossz reagálás válaszútja. De inkább nagy és sok változás, kevés és kicsi koncepció. Ha van is, inkább valami ellen, nem valami mellett. Va24