Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve III. (Károlyi Amy: Mindenért mindent; Takáts Gyula: Versek Drangalagból; Fodor András: Meggyfa; Bisztray Adám: A Nap házában; Mezey Katalin: Szárazföldi tél)

élmény és az élni kell! parancsa a központi magja. Több vers idézi meg 1956-ot, a maiak nagyobb rálátással, s a szinte boldog érzettel, hiszen „Alig is hihető' csoda, / hogy rövid életünkbe belefért / egy korszak elmúlása” (Számvetés). Megszólal a bizakodás: talán cáfolható a tézis, hogy „a föld megválthatatlan” (De lent a fold...), de jelen van az 1956-ra s mára egyaránt vonatkoztatható kétely: „kivégző-csuklyát húznak / a becsapott reményre.” (Számvetés).

A harmadik ciklus, az Új kőtábla a Fodor Andrásnál oly fontos szerepet betöltő kulturális élménykört fogja egybe. Művészek, alkotásaik, történelmi helyzetek, alakok, művelődéstörténeti jelentőségű élmények követik egymást, s mindeközben a létezés féltése kerül a középpontba. Beethoven testamentumának egyik üzenete; „És menekítem, védem anyánkat, / a romlásra ítélt, a folyton búcsúzó / természetet”, s a várossá nyilvánítást ünneplő költemény is azt a vágyat sugározza, hogy „Legyünk emberhez méltó fészek” ahol „kitárul a közös kincs, / az elkeríthetetlen, / a természeti szép / szabad respublikája.” (Fonyód ünnepére). A következő ciklusba - A fogyhatatlan - a pozitív emberi kapcsolatok, „a szeretet hatalma” által ihletett versek kerültek. A költő központi témája központi helyen, ám az elrendezés igazi izgalmát a rákövetkező ciklus adja meg, az Ott és itt ugyanis az előző ciklus fonákja, az idegenül másfajta emberek és helyzetek minden korábbinál nyomatékosabb körképe. Kik is ők? „ezen a földön / hol szenvedni jó, / ők nem tudnak megélni.” (Két vallomás), „afféle kalóz értelmiségiek” (Apák és fiúk), a janicsárok, akik ,»Akárhogy döftek, mindig / saját meggyőződés szerint. / Hibáztak, meglehet, de ne feledd, / akkor még ők is / - ifjúság, bolondság - / hiszékenyebbek voltak.” (For ever, janicsárok!...). A hatodik ciklus, A hazugság tetői tágabb körökbe térve át, erőteljesebben szembesítve a különböző életfelfogásokat fogalmazza meg a szembenálló feloldhatatlan idegenségérzetét, a kifosztottság elfeledhetetlen döbbenetét, s az ebből is következő halálképzetet. A ciklus második felében megjelennek a lehetséges és igazi szövetségesek is, a társemberek.

S végül az utolsó ciklus a lehetséges feloldást hozza el. Csak ti, vagyis a feleségem, utódaim, barátaim, költőtársaim, földijeim, azaz jó és legjobb embereim „tudjátok elhitetni, hogy / továbbra is minden természetes, / az értékek szívében / nem történt változás” (Csak ti...). S így a kötet a felnevelő otthon adta élménytől az idegenségérzet stációin át eljut a felnevelt és megőrzött otthonosságérzetig, a szinte idilltől a drámán át a katarzisig, amely nem állítja azt, hogy nem lesz több dráma, de azt igen, hogy a jövőben is lehetséges a katarzis. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1992)

✓

Bisztray Adám: A Nap házában

Fodor Andrásnak Takáts Gyula tanálja volt iskolában s költészetben egyaránt, Bisztray Adámot viszont Fodor András mutatta be 1969-ben a Költők egymás közt c. antológiában. Viszonylag kései indulás volt az övé, de nem igazán megkésett, s az érett szemlélet kárpótolhatott költőt s_ olvasót is a készülődés elrejtett esztendeiért. S miként Fodor András, Bisztray Adám is olyan költő, aki a megtalált hangot viszi tovább, látványos fordulatok nélkül. Ezért is lehetséges, hogy a hajdani bemutató szöveg lényegében máig érvényes, nemcsak az akkori versekre, hanem az újabb kötetekre, s a mostanira is.

Az új kötet első ciklusa, a Mondák könyve Erdélyt idézi. Erdély a szülőföld, az első életévek meghatározó helye, az ősök otthona, s már ez is elegendő indok ah93