Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Bereznai Zsuzsanna: A kecskeméti zsidó lakodalom
násznépnek, s a helytelen választ pénzzel kellett megváltani, melyet a bohóc egy tányérban gyűjtött össze.7 Kecskeméten a vőlegény öltözete a század elején a következő volt: frakk, cilinder, ing, fehér „masni” (csokomyakkendő). Az 1910-es évek előtt „a vőlegénytől megkövetelték”, hogy kitlit, halotti inget öltsön magára. A halotti ing eredetileg féllábszárig érő, bő ing volt, bő ujjal, madzaggal megkötve, egyszerű gallérral, majd a századforduló körül a gallért csipke széllel látták el. A kitlit az esküvő alkalmán kívül még hosszúnapkor („Jaum Kippur”) és újévkor („Raos Hasno”) viselték a férfiak életükben, az utóbbi ünnepeken ebben kellett imádkozniuk. A halotti ingnek és a halotti fehér selyem sapkának („hábli”) az esküvő alkalmával való felöltése a század elejéig országosan elterjedt szokás volt. Néhol a menyasszony is felöltötte ruhája fölé a halotti öltözetét.8 A kitli felöltését egy kecskeméti neológ zsidó asszony így értelmezi: „A kitli felvétele azt jelenti, hogy ne bizakodjon el, mert halandó az ember, s tisztán akar az Isten színe elé lépni”. Valójában a halottas ing felöltése is azon óvó-elhárító jellegű szokások közé tartozik, melyek gyakorta jelen vannak a zsidó lakodalmi szokásokban. Szokás volt a sírás az esküvőn (melyre a Talmud is utal), amikor a rabbi a szent szavak kántá- lásába kezdett, szokás volt halottas ruhát ölteni vagy zajt keltve elriasztani a rossz szellemeket: hadd lássák: „Itt nem örömünnep van, hanem gyász. Kár irigykedni- ök.”6 E „megtévesztő mágia” alkalmazása világszerte elterjedt folklórjelenség. A század elején a kecskeméti zsidó menyasszony csipkeruhában volt, fátyollal, mirtuszkoszorúval. A menyasszony „letakarása” az 1910-es évekig volt szokásban az ortodox zsidóknál. A hajlevágás után takarták be fátyollal („bedekolás”), mert „mutatni nem lehetett a lányt”. A „Bedecken” (lefátyolozás) szertartás igen régi keletű. A Bibliában az Elizerről, Ábrahám szolgájáról és Rebekáról szóló fejezetben találjuk első nyomát. Rebeka, amikor megtudta, hogy a velük szemben jövő férfi az ő leendő férje, veszi a fátyolt és befödi magát.10 Kecskeméten is általános szokás volt a század elején, „ha vallásos lány volt” (ortodox), hogy mielőtt a templomi esketésre mentek volna, otthon az anyja vagy az anyós ollóval levágta a menyasszony haját. „Ez azt jelentette, hogy a lány a haját, a női ékességét odaajándékozta a vőlegényének. Hajlevágás után letakarták fátyollal.” A menyasszony haját „a házasság tisztaságáért” kellett levágni. Ezután parókát, ,,sátli”-t viselt. ,A házasságkötéskor a nőtől több önfeláldozást kértek, a nő élete ezután megváltozott. Kötelességei voltak.” Van olyan nézet, mely szerint a Rajna menti üldözések a keresztesek idején arra késztették a zsidó asszonyokat, hogy hajukat levágják, hátha így megmenekülnek a meggyalázástól. ,A hajlevágás mindenképpen a házasélet tisztaságának a megőrzését célozta, és nem vitatható el annak mély erkölcsi fontossága. A század elején a kecskeméti menyasszony virágot is vitt, de ez az ennél régebbi időkben nem volt szokás. Kecskeméten a század első évtizedeiben a menyasszony mellett három nyoszo- lyólány volt: egy fehér, egy rózsaszín, egy pedig kék ruhában. Párban voltak a család fiútagjaival. Közvetlenül a menyasszony után álltak, míg az esküvő tartott. A szülők vezették a fiút és a leányt a templomba, ahol „sátort tettek föl a frigyszekrény előtt, ez volt a chüpe, ez alá állították föl a párt. A pap beszéde előtt a menyasszonyt háromszor körülvezették a vőlegény körül. Ez azt jelentette, hogy 74
