Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Bereznai Zsuzsanna: A kecskeméti zsidó lakodalom
Az esküvő és a lakodalom Az esküvő előtt a vőlegény legénybúcsút, a menyasszony leánybúcsút tartott: elbúcsúztak a barátoktól és a barátnőktől. Esküvő előtt a hajadonnak és a vőlegénynek a „mikvé”-be (rituális fürdő) kellett mennie, mely vallási előírás. Egy nappal az esküvő előtt az ifjú pár böjtnapot tartott: semmit sem ettek, még vizet sem ittak. Az esküvői ebédig böjtöltek. Ha a házasulandók valamelyik szülője már halott volt, ki kellett menni a temetőbe az esküvő előtt. „Az esküvő előtt az embernek saját magával számot kell vetnie, bűnbánatot kell tartania. Ez azt jelentette, hogy az ember kiment a temetőbe, hogy jóváhagyást kérjen a szülőktől. Egy kavicsdarabot hagytak ott a sírnál, mely annak volt a jele, hogy látogató volt a sírnál.” Az esküvő előtti sírlátogatás elterjedt szokás volt. Újvári Péter A túlsó parton című munkájában is említést tesz erről, idézve egy emlékezőt: „Mikor én a menyasszonyod voltam, én is elmentem búcsúzni az anyámtól meg az öreganyámtól és leborultam a sírjukra, hogy imádkozzanak értem. Kedves, szép szokás ez, mindenki megtartja.4 Esküvőt nem lehetett tartani gyásznapkor, a nagy ünnepeken, pénteken és szombaton sem. A vallási előírás szerint a következő napokon nem eskethettek: szombaton, ünnepen, félünnepen, a három gyászhétben, böjtnapokon, Purimkor és Hánukká- kor.3 A pénteki nap a vallási előírásban ugyan nem szerepel, de a szombatot a vallási idő szerint péntek estétől számították. A pénteket szerencsétlen napnak tartották. Az esküvői rítus menete évszázadok alatt formálódott ki. A liturgia részleteiben sokféle helyi, népies szokáselem, babona is helyt kapott. E sokszínűség az itteni szokásokat is jellemzi. A különböző vidékekről Kecskemétre települt családok sokféle hagyományt hoztak magukkal. A kecskeméti Kirz család krónikájában a következő esküvői leírás található az 1720. évnél. Ez az esküvő a morvaországi Holeschau városában zajlott le. Ugyanis az ifjú pár itt kötött házasságot, innen az esküvő után Lipótszentmiklósra menekültek. Ennek oka az volt, hogy Holeschauban csak az elsőszülött zsidó fiúnak engedélyezte a város a nősülést - így akarták korlátozni a városban a zsidók számát. „...Ráchel és Jichok boldogan készülődtek az esküvőre. Ráchel felöltötte a szép ruháját, de mielőtt fejkötőjét felkötötte volna, ebben a pillanatban az anyós kezében csattant az olló, és Ráchel aranyszőke hajfonata a földre hullott... menni kellett a Chüpe alá. A Chüpe alatt már ott állott Jichok kitliben és őt, Ráchelt Jichok körül vezették annak kifejezésére, hogy férjének engedelmes, hűséges, odaadó életpáija lesz, akinek előzőleg odaajándékozta... gyönyörű haját. Örök hűséget esküdtek egymásnak, a férfiak elmondták imáikat és az esküvő után mint férj és feleség készültek az útra.”6 A Lipótszentmiklóson folytatódó családi krónikában is szerepel esküvői beszámoló a család XVIII. századi évei között. Lipótszentmiklóson a chüpe a ház udvarán volt felállítva, mely alatt kitliben jelent meg a vőlegény, majd ünnepélyesen odavezették a menyasszonyt, kinek haját anyósa előzőleg levágta. A lakodalmi vigasság több napig is eltartott, melyet csak az imádkozások idejére szakítottak félbe. Négytagú zenekar szórakoztatta a vendégeket zsidó dalokkal, majd a tréfacsináló bohóc mókázott. A bohóc tréfákat adott elő, találós kérdéseket adott fel a 73
