Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Nagy Olga: „Lüdérc sógor” vihart arat
rabságából. A gigászi küzdelemből legvalóságosabb küzdelem lesz: a mindennapi kenyér. A hőst már mindinkább nyomorúsága hajtja, amikor szerencsét próbál. Es karrierje mindinkább szegényemben karrier: négy ökör, telek, gazdagodás stb. ” (20) S az olvasó „megnyugtatására” még ezt írtam: „Minket az eleven emberi szellem érdekel. A változó, eleven emberi szellem, amely a tündérből embert farag és a vasorrú bábából ártalmatlan nénikét, esetleg gonosz vénasszonyt gyúr. És a mindig csodálatos átalakító népi szellem, mely a félelmetes ördögből nevetséges és könnyen legyőzhető „szegény ördögöt” gyúr, akit még a szegény is megszán, ha kedve szottyan. Aki a pokolban úgy végzi tisztét, hogy közben éhezik és elkívánja a szegényember szalonnáját. Mert minden, ami történik mégis oda konkludál, hogy az ember legyőzhetetlen. Az ember minden körülmények között győz. Olyan félelmetes világban is, ahol mindenki ellensége. Ha mindent elvesztett útközben a régi mese, tündéreket és hősöket, egyetlenegy dolog mégis megmaradt sértetlenül: a kisemmizett ember végső győzelme.” (21) A bevezetőm alábbi mondataiban benne rejtőzött a „mentegetőzés” is, az esetleges támadások miatt: „Ezért nem aggódunk, amikor kénytelenek vagyunk kimutatni mindazokat az új elemeket, amelyek a mesét tartalmilag, strukturálisan egyaránt „támadják”, s mindinkább novellát, mai novellát, egy új népi elbeszélő műfajt teremtenek. Mert a mese mégsem halt meg. Valami megmaradt elidegeníthetetlenül, és ez a mese leglényege: a hite az igazságban és az emberben.” (21) Végül a bevezetőt így fejeztem be, a cseppet sem tudósi szavakkal: , Amikor most átadom e kötetet, és igyekszem felhívni a figyelmet - ezek után - nem a hasonlóságokra, hanem éppen azokra a jegyekre, amelyek a mesélőket és meséiket egymástól megkülönböztetik, azzal az őszinte óhajjal teszem, hogy a mesék nemcsak egy folytonosan változó, alakuló világ, de a vívódó emberi lélek üzenetét is tolmácsolják. És még egyet: hogy ugyanazt a maradandó élményt nyújtsa majd, melyet nekem is, a gyűjtőnek nyújtott!” (31). Barátságom Féja Gézával Végül: nem zárhatom le ezt a fejezetet anélkül, hogy ne írnám meg, akármilyen röviden, barátságomat Féja Gézával, mely a Lüdérc Sógorról írt, már említett soraival kezdődött és tartott 1978-ban bekövetkezett haláláig. Barátsága azt jelentette számomra: új szakasz kezdődött életemben, az önmagámra való találás szakasza. Ez a barátság valójában egy véletlennek köszönhető. Cikkét már 1970-ben olvastam, mert többen figyelmeztettek a Kortársban megjelent kritikára, meg is lepődtem annak méltató sorain. Különösen azon, hogy „bátornak és merész”-nek nevezett. Ha mégis nem köszöntem meg mindjárt, az éppen gátlásaimból következő szerénység miatt volt. Ám 1972-ben Ortutay Gyulától megjelent a Magyar Nemzetben egy szép írás Kallós Zoltánról és balladáiról. 52