Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Nagy Olga: „Lüdérc sógor” vihart arat
A „népköltészet irodalomtörténete”? E kifejezés nem tőlem származik, Féja Géza írta le a Lüdérc Sógorról a következő szavakat. Ez volt a legszebb, amit a kötetről írtak: „Nagy Olga könyve (Lüdérc Sógor) öt mesemondót jellemez, és mutat be mint eredeti alkotót: a népköltészet »irodalomtörténetét« Írja. 0 szánt legmér lyebbre, ő bátorkodik a legméreszebb következtetésekre, ha így folytatja, bizonnyal folkloristáink legjobbjai között lesz a helye. ”* Ebben az első mondatban két igen fontos dolgot mond ki: azt ugyanis, hogy az öt mesemondó „eredeti alkotó”, tehát a legfontosabb, amit én is felmutatni akartam. A második pedig már merészebb állítás és valójában ezt így senki sem vette észre, hogy az öt mesemondóm egyben egy fejlődésvonal öt állomása. Azt akartam megmutatni, hogyan jutott el a mese a legteljesebb (archaikus) állapotától - a teljes degradálásig. Féja Géza tehát azt sugallja a merész és nagyon elismerő kifejezésével, hogy bár e meséket a mában gyűjtöttem, mégis az évezredes fejlődésvonalat jelenti, mert hiszen itt, Kelet-Európábán van meg az a különös helyzet, hogy a történelmi fejlődés különböző fokozatait képviselő közösségek élnek itt egymás mellett, úgyszólván egymás szomszédságában. Más szóval az egyes közösségek a mentalitás más-más fokát képviselik. Hogy távábbá a legarchaikusabb Sövértól egész a „már trónfosztott meséig” (amiképpen Jenkei János szépen megfogalmazta) egy olyan út ível át, melyen az egyes fokozatokat is megtalálni. Az átmeneteket, vagyis nem egyből lett ilyen „trónfosztottá” a mese, de fokozatosan, rendre, rendre. Ez a csodálatos lehetőség adva van tehát, csak észre kell venni. Amikor megpróbálkoztam a bevezetőben az út megírásával, talán magam sem gondoltam arra, hogy milyen páratlan esélye ez egy kelet-európai mesegyűjtőnek. Azért már minden lényeges megírtam erről, a fejlődésvonal minden szakaszát már tudtam. E kötetben már ízelítőt adtam arról, hogyan szívódnak fel a tündérmese közegébe a valóságos tér és idő elemei. Hogyan lesz a térfelettiségből valóságos és földi térbeliség? Az időtlenből időbeliség? A csodálatos hősből mind emberibb érzületű, valóságos ember, valóságos lélekkel, érzésekkel és gondolatokkal. A további fejlődésvonal a Győri Klára tündérmeséinek novellisztikus, regényes vonulata, amiről ő maga olyan szépen vall. Arról ugyanis, hogyan „nőttek ki a meséből”, miért mond mind kevesebb tündérmesét s azt is inkább regényessé szőve. De hiszen róla is és a fejlődésnek arról a szakaszáról később külön szó lesz, mikor népi elbeszéléseit elemzem. íme az út, amelyen keresztül eljutunk ahhoz, amit így fogalmaztam már akkor meg kötetemben a Hősből ember - emberből antihős című fejezetben. „...a mesehős is veszíti el régi nagyságát, már nem a gigászi küzdelem részese, már nem a nagy harcok érdeklik a mesélőt és a mesemondót. Már nem a napért megy és a holdért; már nem királylányokat szabadít meg a sárkányok * Féja Géza: Lázadó alkonyat című gyűjteményes kötetéből, Bp. 1970. A folklór nevében című tanulmány, 458—470, ahol az Erdélyben 1969-ben megjelent négy folklór-kötetről ír. 51
