Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Nagy Olga: „Lüdérc sógor” vihart arat
tét. Győzedelmeskedik a nyomozás, s ebből az is kiderül, hogy a világon se régen, se ma nem változtak a nyomozó módszerek. Még csak nem is „finomodtak”! Summa summ árum, ez a búzái krimi azért mégis valahol mese marad. Mert a happy-end nem hiányzik: hiszen a szolgálóleányt előléptetik szakácsnővé, a gróf kibékül a feleségével, s a már cseppet sem búzái, de gonosznak nagyon gonosz szakácsnőt és bábaasszonyt bezárják. Persze, a gyermekek is megkerülnek, mert egy halász kifogta őket. Megmaradt a mese sémája? Megmaradt. S íme, mi mindent lehet tenni egy mese sémával, ki lehet tölteni teljesen „reális” életanyaggal. Én nem botránkoztam ezen, bár kimutattam, hogy a mese nagyot veszített köl- tőiségéből. De az én dolgom az volt, hogy megértessem: mi lehet az utolsó stációja a tündérmesének. Hogyan válhatik belőle egy hétköznapi szerelmi háromszög, egy búzái krimi. Gátlásokkal küszködve Az Olvasó ezek után csodálkozhat azon, hogyan lehetséges, hogy bizonyos gátlások kifejlődtek bennem. Ám gondoljon arra, hogy ilyen „okosan” most fejtettem ki a fogadtatás okát, akkor nem érthettem még meg ilyen szépen és fölényesen. Nem vagyok anekdotázó típus, azért mégis most ideiktatok egy nagy bölcsességet kifejező népi tréfát, s ez máris mindent megmagyaráz. A szegény ember kecskéjét viszi eladni. Két lókötő jön vele szembe. Elhatározzák, hogy megzavarják a parasztot, s az egyik fordulóban előáll az egyik:- Hogy adja atyafi ezt a ludat?- Nem lúd ez, hanem kecske! Megy tovább a paraszt, elébeáll a másik lókötő:- Hogy adja atyafi ezt a ludat?- Nem lúd ez, hanem kecske! Amikor beér a piacra s valaki odamegy hozzá:- Hogy adja atyafi a kecskét? - már maga mondja:- Nem kecske ez, mert lúd... Tudom , nem illik bele ez abba, amit az ember élete végén, mintegy összegzésként ír, de a népi abszurd eme kitűnő példája jól bizonyítja, hogy amit olyan sokan bizonygatnak, az bizonyára úgy is van. Más szóval, ha én másként látom, vajon nem bennem van a hiba? Kezembe került Gunda Béla professzorhoz 1972. január 12-én írt és el nem küldött levelem. Most újra elolvasva, megdöbbentem azon, hogy micsoda gálásokkal küszködtem még akkor. „Tisztelt Professzor Úr! Az elmúlt évek során többször írni, illetve küldeni akartam Önnek tanulmányaimat, és a Lüdérc Sógort, amely 1969-ben jelent meg. Ha nem tettem, az azért volt, mert nem tartottam elég reprezentatívnak, hiszen - utóbbi kötetemet - nem is szakembereknek szántam. Magam is sokat gondolkozom azon, hogy mi ennek az oka, de több ok miatt számba jöhet az a tény is, hogy mindez idő alatt főleg gyűjtéssel és annak feldolgozásával foglalkoztam. Amikor múlt év decemberében elkészültem a főkutatói grádus elnyerésére, elkészítettem a tevékenységem mérlegét, magam is meglepődtem azon az óriási anyagon, amit felhalmoztam. Csak Székről közel 800 népi pró48
