Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Káli István: Köz-elmúltam

den szőlőtőkét megkopasztott; zsákszámra hordja haza a lopott kenyeret, azzal tartja a disznóit; korpából, árpából, egyéb gabonából - eredetük nem kétséges - tejeskannában pálinkát főz, zugmérésben értékesíti), a lényeg: K I. nem lehet polgármester, az indok szó szerint az ad. 3.

K. I. akkor még bizakodó volt, hiszen azon kívül, hogy az óvást egy valótlan állításra alapozták, amelyet bármikor cáfolni tudott, ismerte a választási törvényt, amely pontosan és kizáró jelleggel állapítja meg azokat az eseteket, amelyekben egy jelölt törölhető a választási listákról: szellemileg visszamaradott, katona vagy valamilyen katonai jellegű intézmény alkalmazottja, bűnvádi eljárást követő jogerős ítélet van ellene, olyan cég tulajdonosa vagy társtulajdonosa, amelynek szerződése van a helyi adminisztrációval.

Aznap délután véletlenül összetalálkozott az utcán a bíróság elnökével, aki amúgy félfelebaráti alapon tudtára adta, hogy készüljön, mert újabb óvás érkezett ellene.

Másnap reggel rájött, hogy mindkét óvást nagyon komolyan kell vennie, pedig a másodikat három olyan katonai jellegű szervezet - az AVRAM IANCU Tartalékos és Nyugdíjas Katonák Egyesülete, a Háborús Veteránok Egyesülete, az Észak-Nyugat Erdélyből 1940-1944 között Elmenekült Románok Egyesülete - emelte, amelyeknek a törvény szerint erre nem lett volna joga. (Különben az aláírókkal egy kivételével - a hírhedt Judea ezredes az, a decemberi fordulatot követő időszak tanácselnöke, de inkább parancsnoka, a márciusi események egyik fő kovásza, sunyi és rosszindulatú, aljas és kétszínű, ő fogta balról K. I. karját az RMDSZ székházának ostromakor 19-én, miközben dühödt görgényvölgyi parasztok püfölték - a vádlott soha életében nem találkozott, valamennyien nyugalomba vonult magasrangú katonatisztek voltak.) Nem pusztán a négy felsorolt vádpont miatt kell komolyan vennie, hanem mert akkor derült ki, hogy a kenyérgyáriak szövege szó szerint egyezik a katonákéval, ami azt jelentette, hogy az előbbiekét is az utóbbiak fogalmazták.

Ennek ellenére K I. az első szembesítéskor benyújtotta az elnöklő bírónőnek a törvényre vonatkozó megjegyzéseit, és csak akkor kezdett helyt adni balsejtelmeinek, amikor az a törvényességre hivatkozó írásbeli észrevételét elutasította, az említett egyesületek jogtalan óvását az óvási határidő lejárta után magánszemélyek óvásává alakította, a két feljelentést egybevonta, önmagára pedig, a ténymegállapító szerep helyett önkényesen egy szabályszerű bűnvádi per elnöki tisztét osztotta ki.

K. I.-nek kárpótlásként megengedtetett, hogy az új határidőre - másnapra - kitűzött tárgyaláson a vád által bejelentett azonos számú tanúval bizonyítsa, a vádpontok egyikéért sem vonható felelősségre.

Ekkor követte el élete egyik legnagyobb hibáját: védelmét - a vád valótlanságának bizonyítását - a logika rendjére építette. Arra ugyanis, hogy ha valaki egy adott időben bizonyítottan egy adott helyen volt, nem lehetett ugyanakkor máshol is, ez utóbbi helyen tehát sem beszélni, sem cselekedni nem tudhatott.

Egyetlen délután állt rendelkezésére, hogy a tanúkat megkeresse és meggyőzze, álljanak ki az igazság mellett.

Az ad. 1. - a „huligán-ügy” - elvetésére legkézenfekvőbbnek az egykori munkatárs megkeresése tűnt, akivel 1989 decemberében együtt szervezték a forradalmi őrséget a vállalatnál, s akinek - Vaíra-párti sága ellenére (a Román Nemzeti Egységpárt listáján jelöltette magát helyi képviselőnek, mert közben a régi vállalat igazgatójává léptették elő) - még mindig bízni lehetett a becsületességében (?!), vagy egyébben, amit másutt hálának neveznek (K. I. annak idején időt, energiát pazarolt arra, hogy a vállalati élet ügyes-bajos dolgaival, a gazdaság fogásaival

24