Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Vekerdi László: Borúra derű? (Lengyel László: Tépelődés)

L. L. egy kicsit Kádár (mármint János) képére faragja Antalit, bár az is lehet, hogy államfőként egy kicsit csakugyan kádárosra faragódott. A tömegkommunikációs és propagandaipar a magos posztok birtokosait vagy várományosait egyébként is előre kész sablonok szerint alakítja, úgyhogy kiretusálásuk után az ember saját testvérire se ismerne rá többé. (Jelen recenzens akkor ijedt meg először a rendszerváltozástól, amikor a Budaörsi úton az M7-esen végesteien végig ott lebegett hatalmas plakátokon egy jólismert kedves arc, amint két ujjával tapogatja a fogát. Tökéletesen ismeretlen volt. Amikor aztán jó ideig minden magára adó ember ilyen fogfájósként viselkedett, még jobban megijedt. Mert ez már egyáltalán nem volt ismeretlen.) A tömegkommunikációs- és propagandaipar (az egyetlen sajnos, ami nálunk változatlanul virul, és még ma sincs válságban) a felismerhetetlensé- gig eltorzítja a közélet főszereplőit, de nem ez a legnagyobb baj. A nagy baj az, hogy a tömegkommunikációs- és propagandaipart különféle klikk- és pártigények irányítják. A gyűlölködő szenátorok bosszútól szagló szóvirágai. Látja ezt L. L., hogyne látná; meg is jegyzi, hogy a szenátorok szóvirágai lassanként elijesztik az államigazgatás tisztviselőit, a szakértőket, a bankárokat és a vállalati embereket, akik aztán felmondják a kooperációt. „Talán a folyosókat állják el, talán az irodák ajtaját. Vagy csak azt a lelki ajtót reteszelték be, amelyen keresztül kormány, ellenzék, politikus, ideológus a szakértelmükhöz, tudásukhoz juthat. Szolgáljon titeket az öreg ördög! A vita barbár. Nincsen érv. Hisztéria. És mégis azt állítom, hogy nem növekszik, hanem pusztul a barbárság. A modernkori barbársághoz mítosz és erő kell. A mítosz fogyóban, az erő igazán sosem volt meg.”

A jellegzetes borúra derű érvelés tehát. Csakhogy a barbársághoz nem föltétlenül kell mítosz. Se a régihez, se az újhoz. Elég a bosszúvágy, a demagógia, a nagy- hangúság, a bundás indulatok; olykor közepes emberek mértéktelen becsvágya is elég. És sajnos erő se kell hozzá nagyon sok, untig elég amennyivel egy kicsi ország elszánt oligarchiája rendelkezik. Gonduljunk csak a Horthy-Magyarországra: az autochton belső demokratikus erők minden fáradozása és áldozata kevésnek bizonyult a barbárság eltakarítására. Pedig ezek a demokratikus erők, ha megosztottak voltak is, egyáltalában nem voltak jelentéktelenek. Vagy nézzünk körül ma közvetlen szomszédságunkban. Kicsi barbár államokkal övezve az lenne tán a csuda, ha mi nagyon mások lennénk. Vezetőink ugyan nem győzik emlegetni - jórészt a maguk érdeméül betudva, s ezt tán nem is egészen jogtalanig - keletibb s balkánibb szomszédainkhoz képest irigylésreméltó helyzetünket. Ám folyton ezt vágni a fejünkhöz, maga is a barbárság jele. Jelen recenzenst tehát egyáltalában nem győzi meg L. L. érvelése, azazhogy éppenséggel Orbán Ottó igazáról győzi meg. Mert ahol barbárság van, ott zsarnokság van. És „Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van / nemcsak...” Igen, a barbárság ugyanúgy totális és megoszthatatlan mint a zsarnokság. Jelen recenzens tehát nem hisz L. L. derűlátó érvelésének. De örvend neki, mert nagyon rossz lenne olyan országban élni, ahol senki nem akad, aki okosan és hihetően érvel amellett, hogy nem növekszik, hanem pusztul a barbárság. Mert - és végülis tán ez a derű fő forrása - az ilyen érvelés, függetlenül attól, hogy itt és most igaz vagy se, valahogyan rámutat a másik országra. A teljesebbre. Amelyik magosán a fellegekben lebeg összekeverhetetlenül a csupa nagybötűvel írt és harsogott Hivatalos felett. Amelyik „nála mindig egy rendszámmal magasabb fokú realitás. Ahogy a komplex számok magukba foglalják (mellesleg) az összes valós számot, az irracionálisok az összes racionálist, ahogy a nem- euklidészi geometriák magukba foglalják az euklidészit - és nem fordítva, mint sokan képzelik úgy az egész nem férhet bele soha abba, ami a része. Amit Zrínyi, Csokonai, Babits vagy Bartók, Bólyai János létrehozott, annak egyképpen nem árthat sem tűz, sem vas, sem irigy idő, sem neutronbomba.” De a másik Magyar85