Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Vekerdi László: Borúra derű? (Lengyel László: Tépelődés)

ország egyáltalában nem csak a kivételes nagy elmék domíniuma. Ottlik az „ábrát” egy jelentős zárójellel egészítette ki: [...A (nagyon is) elpusztítható emberi életben is vannak ilyen el nem pusztítható, a szemünkkel szintén nemigen látható dolgok. (Úgy értem, hogy például annak is, ami a szemünkkel látható, a tárgyak, a világ - /múlandó/ - látványának is mindig van egy láthatatlan - /maradandó/ - összetevője, teljesebb tartalma.) Nemcsak lángelmék, nagy szellemek alkotnak olyasmit, ami sérthetetlen, visszacsinálhatatlan. Például minden egyszerű és igaz (lehetőleg hazugság nélküli, a gyűlölettől lehetőleg elforduló) emberi élet termel valami irreverzibilist, belead a világba valamit (például melegséget, fényt, biztonságot maga körül) - amiről legtöbbször nem is tud. Nincs neve, nincs rá szavunk. Aztán, ha például elveszítjük, vagy például hidegség és sötét borul ránk tartósan - és elnevezzük melegségnek, meg világosságnak, meg biztonságnak, mert észrevesszük, hogy az elvesztésével most ilyesfélék hiányoznak a világból -, csak akkor kezdjük gyanítani, hogy ez a néven nem nevezhető, ez valóságosabb dolog volt az életünkben mindennél, ami néven nevezhető. Talán éppen erről volt szó, ilyesmi a dolgok lényege. A visszacsinálhatatlanságában, sérthetetlenségében névtelenláthatatlan része a másik országnak. Ez az ábra még messzebb esik a letérképez- hetőségtól.]

Más kérdés, hogy a »hivatalos« országnak szüksége lehet-e a másikra, vagy boldogul-e ő is egymagában, mint amaz ott a fellegekben? Nem tudom. Nem tudom, és nem töröm rajta a fejem. Ez az ő dolguk. Befejeztem, amit mesélni kezdtem. Ez az én dolgom.”

KultikuH tárgy VII.

86