Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Tóth Ágnes: Aranykor után - Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
Aranykor után Fülep Lajos és Kner Imre levelezése J* JL 80-as évek második felétől a hazai könyvpiacon is nagy számban jelentek, jelennek meg a legkülönfélébb önéletírások, életrajzok, naplók, visszaemlékezések, levelezések. Ezek a személyes hangvételű művek — érezhetően — odafigyelést, érdeklődést csiholtak a mind közömbösebb hazai olvasóközönségben. Vélhetőleg individuális nézőpontjuk, az átélt hitelesség, a szubjektivitás varázsa — csupa olyan dolog, melyeknek nemcsak az elmúlt évtizedekben, de napjainkban is híján vagyunk — fordította e művek felé az olvasók figyelmét. Vagy ahogyan a jelenséget elemző tanulmányában Becskeházi Attila írja: ezek a könyvek „újra összeöltik az egymást követő politikai rezsimek által elmetszett történelem fonalát, lehetővé válik általuk, hogy a kollektív emlékezet darabkáiból újra összeálljon a múlt és felidéződjön a folytonosság kötőanyaga, a tradíció.” Ezek közé a kiadványok közé illeszkedik a Források a Békés Megyei Levéltárból c. sorozatban, Kőhegyi Mihály és Sümegi György közös munkájaként közreadott Fülep —Kner levelezéskötet is. Varázsa és vonzereje is az iméntiekben keresendő. Fülep és Kner ismeretsége 1911-re nyúlik vissza, amikor is a Firenzében élő művészetfilozófus filozófiai folyóiratot készült kiadni. Fülep barátja, Hevesi Sándor ajánlására kereste meg a gyomai Kner Nyomdát, hogy készülő lapjához címlapterveket és iniciálé-mintákat kérjen. Az akkor 21 esztendős Kner Imre által küldött, kora „modernségét” tükröző tipográfiai terveket Fülep azonban csapnivalóan rossznak ítélte, amit mérges levélben hozott a küldő tudomására. Bár Fülep a folyóirat — A Szellem — első számát mégis csak Gyomán nyomatta, kapcsolatuk hosszabb időre megszakadt. Ismeretségüket Fülep újította fel, a Tanácsköztársaság után, belső emigrációjából, Medináról küldött levelével. Az 1921-ben újrainduló levelezés két, jól elkülöníthető időszakra (1921—1925; 1931—1944) tagolódik, amelyek nemcsak levélváltásaik intenzitásában, de kapcsolatuk jellegében is különböznek. Mindvégig Kner a hűségesebb és kitárulkozóbb levelező. Leveleiben minden őt foglalkoztató problémáról, vagy őt érintő dologról részletesen beszámol Fülepnek, aki különösen az első időszakban sokkal inkább udvarias kéréseivel, mintsem a másik ember felé forduló figyelmével van jelen kapcsolatukban. Kner Fülepet mindig is maga fölött állónak, magánál értékesebb embernek tartotta. így joggal feltételezhetjük, hogy főként a 20-as években íródott leveleinek „diákosan” elfogó- dott hangvételét nemcsak a habitusuk közötti különbség, de ezen meggyőződése is befolyásolta. Az 1920-as években íródott leveleikben a hazai könyvkiadásról, a lehetséges, vagy még inkább a kívánatosnak tartott változtatásokról mondják el véleményüket. Erre az időszakra esik Kner kiadói és könyvművészi programjának végső letisztulása és kiteljesedése is. A magyar könyv jelenéről és jövőjéről 1916-ban íródott cikke főbb gondolatait nem volt oka felülbírálni, így leveleiben egyrészt megismételte, vagy csupán kiegészítette korábbi véleményét. Kner, aki pályája folyamán az öröklött kézműveskészséget a sokoldalú és kifinomult formaérzékkel oly kitűnően ötvözte, ekkorra már szakított korábbi tipográfiai felfogásával. S megalkotta a régi magyar könyv hagyományaira épülő, nemes anyagokat használó, gondos műhelymunkát igénylő új tipográfiai rendet. Fülep ebben az időszakban többször — olasz példákra hivatkozva — egy olcsó, „csinos” és értékes darabokból álló tömegkiadvány-sorozat mielőbbi megjelentetését sürgeti Kner83
